2012. október 25., csütörtök

Rumpelstiltskin for president

A minap szóba került Rumpelstiltskin (nem csak kimondani, de leírni is nehéz) neve, és eszembe jutott erről, hogy mennyire szerettem gyerekkoromban és most felnőtt fejjel (őő... fogjuk rá) milyen mondanivalót hámozok ki belőle. Azt az elképesztően érdekes és zavaros folyamatot nem írnám le, hogy miképp is terelődött erre a társalgás pár perc alatt a buszmenetrendekről, mert úgyse hiszi el senki. A lényeg, hogy belegondolva ez a mese borzasztó rossz értékeket közvetít az alig barázdálódott agyú kiskölyköknek, bár ezt ugye akkor nem vettem észre, és teljesen meg voltam győződve arról, hogy a királylány és a király a jók oldalán állnak, míg Rumpelstiltskin a negatív szereplő ebben a történetben. Hiszen az alkotó is így akarta beállítani, és ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem az ő álláspontját?
Gondolom mindenki hallotta már a mesét, de aki nem, annak gyorsan vázlatosan és teljességgel spoileresen leírom.
Ez egy német mese, amit a Grimm testvérek gyűjtöttek össze és 1812-ban kiadták. (Ez még nem a mese cselekménye, ha bárki is azt hitte volna.)
A lényege, hogy a molnár odaadta a lányát a királynak egy hazugsággal fűszerezve, hogy a lánya aranyat tud szőni a szalmából, kvázi egy élő bölcsek köve. Az igazság viszont az volt, hogy a lány még szőni sem tudott, nemhogy aranyat csinálni! Ő egy végtelenül lusta csaj volt, de hát mit volt mit tenni, a király igényt tartott rá és kedves kis magánzárkába rakta egy halom szalmával, azzal a felkiáltással, hogy ha nem lesz belőle arany reggelig, akkor bizony a fejét veszi. Óh, milyen romantikus és igazságos király volt ő! Hát a lány bőgött rendesen, sajnálta a lusta fejét, mikor is megjelent egy ronda manószerű lény, aki azt mondta neki, hogy segít, csak úgy. Igazából a nyakláncáért cserébe, de lássuk be nem olyan nagy ár ez a fejéért. Ez így ment három napig, minden éjjel megjelent a törpe és valamit kért cserébe az egész estés munkájáért, mikor is a harmadik nap emelte a király a tétet és azt mondta a lánynak, hogy ha sikerül egy csarnoknyi szalmából aranyat szőnie akkor, feleségül veszi, ha nem, akkor megöli. Tud ám udvarolni! Mivel a lánynak már nem volt mit odaadnia a manónak, ezért az első szülöttjét ígérte oda. Kezet ráztak és az elbűvölő király elvette a lányt, és lett egy lánygyermekük, akiért (és itt jön be az igazi bonyodalom) eljött a manó. De a lánynak nem akaródzott odaadnia a lányát, így a manó azt mondta, ha három nap alatt kitalálja a nevét, akkor megtarthatja. Két napig sikertelenül próbálkozott a királynő, de a harmadik napon az egyik futárfiúja kihallgatta a manót, ahogy énekel:
"Szép királyné, ezt a játszmát én nyerem,
Úgy bizony, mert Rumpelstiltskin a nevem!"
Így miután elmondta a királyné a manónak, hogy az ő neve bizony Rumpelstiltskin, az eltűnt és soha többet nem hallottak róla. A manónak az évek során különböző véget kanyarítottak: elfutott és senki se hallott róla, máshol ketté tépte magát avagy az én Grimm mesés díszdobozos kiadásomban beszakadt alatta a padló (bizonyára a termeszek miatt) és egy végtelen szakadékba esett.
Ezen egyébként kiskoromban is sokszor gondolkoztam, hogy miért egy végeláthatatlan szakadék fölé építették a királyi várat? És hogy utána megjavították-e a padlót, vagy azt a szobát lezárták? De mindegy is, a vége, hogy boldogan éltek, amíg....

Na mármost, az egész mese idealizálva írja le, hogy a molnár lányával milyen nagy szerencsétlenség történt, hiszen az apja hazudott, akinek nem volt pénze kifizetni az adót. De persze az apja sem hazudott igazából, hanem hirtelenjében csak ezt tudta kinyögni, és utána bánkódott a lánya után. (Bánkódott, nem? Hiszen mégis csak a lánya!) És bár a király az én verziómban csak "nagyon megbüntette" volna, de más verziókban a fejét vette volna avagy örökre bezárja egy kamrába. Egyedül ő van beállítva kapzsinak, de a végén a képeken nagyon szépen mosolyog, ezért nem lehet rá haragudni.
Viszont az a gonosz Rumpelstiltskin! Fúj! Hosszú görbe orra van, amin bibircsókok vannak, kicsi is, dagadt is, és még gyereket is kér azért a hatalmas terem aranyért cserébe. Teljesen ellenszenves és negatív szereplő, nem?
Hát nem. Gondoljuk csak végig az egész mesében mindenki cinkelt kártyákkal játszik: az apa, aki félt a börtöntől és ezért a lányát csak úgy odadobja a királynak, egy olyan hazugsággal, amiből a lánynak nagy baja származhat. A lány egy lusta teremtés, semmit sem csinált egész eddigi életében, simán odadobja a még meg sem született lányát, nem is próbál más kiutat keresni, mással végezteti el a munkáját és ő aratja le a babérokat. A király meg.... egyáltalán nincs meg benne semmi, amit egy jó mesebeli királytól elvárunk: öreg, kapzsi és erőszakos. És ráadásnak még idióta is. Az meg sem fordult a fejében, hogy ha a lány aranyat tud szőni szalmából, akkor a molnárnak miért nincs pénze kifizetni az adót, simán beveszi, hogy egy aranybányát kapott és a kapzsiságtól vezérelve emberileg lehetetlen feladattal látja el a lányt, hogy mindössze egyetlen nyamvadt éjszaka alatt szőjön meg egy csarnoknyi szalmát! Ha feltételezzük, hogy a lány tényleg képes aranyat csinálni belőle, akkor is lehetetlen mindezt egy éjszaka alapján megcsinálni. És miért a lányt akarja büntetni, mikor az apja nem fizetett adót? Értelmetlen az egész.

Egyedül egy pozitív szereplő van a mesében, akit a külseje miatt tévesen ítélnek meg: Rumpelstiltskin. Szegénynek bizonyára hányattatott gyerekkora lehetett ezzel a névvel és testalkattal, sosem akarták igazából megismerni, mert ronda. Ő mégis felülemelkedett az emberi gonoszságon és segített egy arra érdemtelen leányon ÖNZETLENÜL!
Szegény Rumpelstiltskin könnyeivel küszködve
dolgozik éjszakába nyúlóan,
és csak szeretet kér cserébe..
Erre lehet azt reagálni, hogy "Önzetlenül? Mégiscsak kért mindig cserébe valamit." Igen, kért egy szobányi aranyért és egy átvirrasztott, munkával teli éjszakáért egy nyakláncot, ami ha jobban belegondolunk nem lehetett valami nagy értékű, hiszen, akkor a molnár eladta volna, hogy a kapott pénzből kifizesse a tartozását. Majd egy teremnyi aranyért egy iciri-piciri aranygyűrűt kért, szóval végül is ingyen dolgozott. Oké, tény és való, hogy a végén a gyereket kérte, de nem előszörre! A lány nem tudott neki már semmi mást felajánlani, de Rumpelstiltskin, szerény véleményem szerint elfogadott volna egy karkötőt is. Egyébként meg a lánynak lehetett volna annyi esze, hogy azt mondja Rumpelstiltskinnek, hogy miután elveszi a király feleségül adja oda neki a fizetségét aranyban. Mégis Rumpelstiltskin volt az, aki állta a szavát és megtett mindent, nem a leány.
Sőt! Tovább megyek, miután a királyné megszegte a szavát és nem akarta odaadni neki azt, amit megígért, pedig neki köszönheti az életét és a jólétét, Rumpelstiltskin nagy előzékenységről téve tanúbizonyságot engedményt adott annak a hazug dögnek: van három napja, hogy kitalálja a nevét.
Rumpelstiltskin igazolvány képe
Most őszintén, mindenki tegye a szívére a kezét. Lehet őt hibáztatni? Bizonyára egész eddigi életében csúfolták a neve miatt, és gondolta, legyen valami haszna annak, hogy ilyen béna névvel ruházták fel a szülei. Ennyi év szenvedés után igazán megérdemelt volna egyetlen egy alkalmat, amikor is áldja a nevét és hálás érte! Jó, megértem kissé radikális az, hogy egy gyereket akar, aki nem is az övé. De még mindig tartom magamat ahhoz, hogy a királyné fogadta el ezt az ajánlatot. Egyébként én megértem Rumpelstiltskin indokát arra, hogy ehhez a módszerhez folyamodott. Bizonyára nincsenek barátai, családja, mindenki fél tőle és megveti azért ahogy kinéz, lehet hogy már az életére is törtek emiatt, hiszen a "Sátán teremtménye" meg "ördögfajzat" kinézete van. Ezért szegény Rumpelstiltskint nem lehet hibáztatni, hogy szeretne maga mellé egy társat, és lehet-e jobb választás egy gyereknél? Neki még nem alakultak ki az előítéletei, megszokta volna Rumpelstiltskin külsejét és viszontszerette volna. Annak az esélye, hogy Rumpelstiltskinnek saját gyereke szülessen szinte egyenlő a nullával, mert ki állna vele össze? Két lehetősége maradt: az erőszak, de ahhoz túl jó lélek és túl becsületes ahhoz, avagy ez az egyáltalán nem kierőszakolt ígéret...
Mégis nem akarja erővel elvenni a kislányt, azt szeretné, ha a királyné állná a szavát és önszántából adná neki, ezért adta neki fel ezt a feladványt. A királyné pedig mindezek után nem becsületes eszközökkel kémkedett a manó után, aki bizonyára előre örült annak, hogy végre nem lesz egyedül, hanem egy társra talál. Képzeljük el szegény Rumpelstiltskin csalódottságát, mikor meghallotta a gyűlölt nevet, ami egyben nem csak a gyerekkori szenvedéseit, de a mostani kudarcát is eszébe juttathatta.
Egy ilyen kicsi ember és mennyi kín... Igen, ember! Mert belé több emberség szorult, mint a molnárba, a lányába és a királyba együttvéve! Mégis ő az, akit annyian átkoznak, akitől undorodva fordulnak el, akit gyűlölnek, úgy hogy nem is ismerik! Miután az utolsó esélye is elúszott, hogy szerető társra/barátra találjon nem csoda, hogy kettétépte magát (avagy elfutott, avagy hatalmasat dobbantva szakadékba esett).
Ez egy tragikus történet, aminek nincs boldog vége. A gonoszok győzedelmeskedtek a jók felett! És hogy mi a tanulsága?
Hazudj, úgyse derül ki az igazság!
Kendd másra!
Legyél lusta, a végén találni fogsz magadnak egy gazdag, öreg pasit, akinek a pénzén élősködhetsz!
Nem kell igazságosnak lenned, vagy okosnak, lehetsz kapzsi, a végén úgyis boldogulsz.
Ne tartsd meg az ígéreteidet!
És legvégül: Ítélkezz külső alapján!

Ennek a mesének nem így kellett volna végződnie...

6 megjegyzés:

  1. Basszus, ebbe így még soha nem gondoltam bele, szegény szegény Rumpelstiltskin, most összefacsarodott a szívem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, ugye... :-D Szörnyen érzem magam, hogy gyerekfejjel nem vettem észre, hogy Rumpelstilskin egy tragikus halált halt hős :-))

      Törlés
  2. habár a poszt elején végig Rumpelstintskint írtál Stiltskin helyett, abszolút rátapintottál a lényegre! THIS POST FOR PRESIDENT.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, igaz, máris javítva :o)
      Hát köszönöm :$ Örülök, hogy végre tisztázhattam Rumpelstiltskin nevét :-D

      Törlés
  3. Tényleg meg kell nézned a Once Upon A Time -ot. (ugye már nézed is? :-) ) Jó poszt lett ez is :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap hajnalig néztem :o) Sajnos Rumpelstiltskin nem néz ki olyan jól, mint ezen a képen, meg rosszak a fogai is... De hát az olyan közhelyes lenne, ha Prince Charming-ért rajonganék :D

      Törlés