Meghökkentő és mulatságos

Az egyik volt tanárom írta ki az egyik közösségi oldal falára az egyik diákja által összegyűjtött városi legendát. Nem fűzök hozzá semmi egyéb kommentárt, csak amit a youtube-os zenék alá szoktak írni:
"I do not own this song!" (És még a sztorit se...)

Az alábbi történet a Koppenhágai Egyetemen egyik fizika vizsgáján történt.
A kérdés így hangzott: "Írja le, hogy egy barométer segítségével miként mérhető meg egy felhőkarcoló magassága!"
Az egyik hallgató a következőt válaszolta: "Fogsz egy hosszú zsinórt, rákötöd a barométer tetejére, majd a barométert a felhőkarcoló tetejéről lelógatod a földig. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával."
Ez a magyarázat azonban a vizsgáztatót meglehetősen feldühítette, így a diákot megbuktatta. Ám a diák nem hagyta magát, mivel szerinte a válasza abszolút helyes volt. Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy a válasz valóban helyes volt, de nem tükrözött semmiféle fizikai ismeretet. A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy szóban bebizonyítsa, birtokában van a kellő fizikai alapismereteknek. A diák öt percig némán ült, ráncolta a homlokát, gondolkodott. Mikor a vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az idő, a diák azt válaszolta, annyi megoldás jutott eszébe, hogy nem is tudja, melyiket válassza. Végül aztán belekezdett:
"Nos, az első ötletem az, hogy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Megmérjük, mennyi idő alatt ér földet, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a 'H = 0.5g x t négyzet' képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából. A másik lehetőség akkor jöhet szóba, ha süt a Nap. Megmérjük a barométer magasságát, és az árnyékát is. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is. De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, a 'T = 2 pi * négyzetgyök (1/g)' képlettel kiszámíthatjuk a kért magasság értékét. Ha esetleg a felhőkarcolón van tűzlétra, akkor megmérhetjük, hogy a barométer hosszánál hányszor magasabb, majd a barométert megmérve egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt. De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg. De mivel itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül a legjobb megoldás a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha a hónunk alácsapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: 'Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép új barométert'."

A történet csattanója, hogy ezt a renitens, "mindenféle fizikai ismeret nélküli" diákot Niels Bohr-nak hívták, és fizikai Nobel díjat kapott 1922-ben.

Rumpelstiltskin for president

A minap szóba került Rumpelstiltskin (nem csak kimondani, de leírni is nehéz) neve, és eszembe jutott erről, hogy mennyire szerettem gyerekkoromban és most felnőtt fejjel (őő... fogjuk rá) milyen mondanivalót hámozok ki belőle. Azt az elképesztően érdekes és zavaros folyamatot nem írnám le, hogy miképp is terelődött erre a társalgás pár perc alatt a buszmenetrendekről, mert úgyse hiszi el senki. A lényeg, hogy belegondolva ez a mese borzasztó rossz értékeket közvetít az alig barázdálódott agyú kiskölyköknek, bár ezt ugye akkor nem vettem észre, és teljesen meg voltam győződve arról, hogy a királylány és a király a jók oldalán állnak, míg Rumpelstiltskin a negatív szereplő ebben a történetben. Hiszen az alkotó is így akarta beállítani, és ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem az ő álláspontját?
Gondolom mindenki hallotta már a mesét, de aki nem, annak gyorsan vázlatosan és teljességgel spoileresen leírom.
Ez egy német mese, amit a Grimm testvérek gyűjtöttek össze és 1812-ban kiadták. (Ez még nem a mese cselekménye, ha bárki is azt hitte volna.)
A lényege, hogy a molnár odaadta a lányát a királynak egy hazugsággal fűszerezve, hogy a lánya aranyat tud szőni a szalmából, kvázi egy élő bölcsek köve. Az igazság viszont az volt, hogy a lány még szőni sem tudott, nemhogy aranyat csinálni! Ő egy végtelenül lusta csaj volt, de hát mit volt mit tenni, a király igényt tartott rá és kedves kis magánzárkába rakta egy halom szalmával, azzal a felkiáltással, hogy ha nem lesz belőle arany reggelig, akkor bizony a fejét veszi. Óh, milyen romantikus és igazságos király volt ő! Hát a lány bőgött rendesen, sajnálta a lusta fejét, mikor is megjelent egy ronda manószerű lény, aki azt mondta neki, hogy segít, csak úgy. Igazából a nyakláncáért cserébe, de lássuk be nem olyan nagy ár ez a fejéért. Ez így ment három napig, minden éjjel megjelent a törpe és valamit kért cserébe az egész estés munkájáért, mikor is a harmadik nap emelte a király a tétet és azt mondta a lánynak, hogy ha sikerül egy csarnoknyi szalmából aranyat szőnie akkor, feleségül veszi, ha nem, akkor megöli. Tud ám udvarolni! Mivel a lánynak már nem volt mit odaadnia a manónak, ezért az első szülöttjét ígérte oda. Kezet ráztak és az elbűvölő király elvette a lányt, és lett egy lánygyermekük, akiért (és itt jön be az igazi bonyodalom) eljött a manó. De a lánynak nem akaródzott odaadnia a lányát, így a manó azt mondta, ha három nap alatt kitalálja a nevét, akkor megtarthatja. Két napig sikertelenül próbálkozott a királynő, de a harmadik napon az egyik futárfiúja kihallgatta a manót, ahogy énekel:

"Szép királyné, ezt a játszmát én nyerem,
Úgy bizony, mert Rumpelstiltskin a nevem!"

Így miután elmondta a királyné a manónak, hogy az ő neve bizony Rumpelstiltskin, az eltűnt és soha többet nem hallottak róla. A manónak az évek során különböző véget kanyarítottak: elfutott és senki se hallott róla, máshol ketté tépte magát avagy az én Grimm mesés díszdobozos kiadásomban beszakadt alatta a padló (bizonyára a termeszek miatt) és egy végtelen szakadékba esett.
Ezen egyébként kiskoromban is sokszor gondolkoztam, hogy miért egy végeláthatatlan szakadék fölé építették a királyi várat? És hogy utána megjavították-e a padlót, vagy azt a szobát lezárták? De mindegy is, a vége, hogy boldogan éltek, amíg....

Na mármost, az egész mese idealizálva írja le, hogy a molnár lányával milyen nagy szerencsétlenség történt, hiszen az apja hazudott, akinek nem volt pénze kifizetni az adót. De persze az apja sem hazudott igazából, hanem hirtelenjében csak ezt tudta kinyögni, és utána bánkódott a lánya után. (Bánkódott, nem? Hiszen mégis csak a lánya!) És bár a király az én verziómban csak "nagyon megbüntette" volna, de más verziókban a fejét vette volna avagy örökre bezárja egy kamrába. Egyedül ő van beállítva kapzsinak, de a végén a képeken nagyon szépen mosolyog, ezért nem lehet rá haragudni.
Viszont az a gonosz Rumpelstiltskin! Fúj! Hosszú görbe orra van, amin bibircsókok vannak, kicsi is, dagadt is, és még gyereket is kér azért a hatalmas terem aranyért cserébe. Teljesen ellenszenves és negatív szereplő, nem?

Hát nem. Gondoljuk csak végig az egész mesében mindenki cinkelt kártyákkal játszik: az apa, aki félt a börtöntől és ezért a lányát csak úgy odadobja a királynak, egy olyan hazugsággal, amiből a lánynak nagy baja származhat. A lány egy lusta teremtés, semmit sem csinált egész eddigi életében, simán odadobja a még meg sem született lányát, nem is próbál más kiutat keresni, mással végezteti el a munkáját és ő aratja le a babérokat. A király meg.... egyáltalán nincs meg benne semmi, amit egy jó mesebeli királytól elvárunk: öreg, kapzsi és erőszakos. És ráadásnak még idióta is. Az meg sem fordult a fejében, hogy ha a lány aranyat tud szőni szalmából, akkor a molnárnak miért nincs pénze kifizetni az adót, simán beveszi, hogy egy aranybányát kapott és a kapzsiságtól vezérelve emberileg lehetetlen feladattal látja el a lányt, hogy mindössze egyetlen nyamvadt éjszaka alatt szőjön meg egy csarnoknyi szalmát! Ha feltételezzük, hogy a lány tényleg képes aranyat csinálni belőle, akkor is lehetetlen mindezt egy éjszaka alapján megcsinálni. És miért a lányt akarja büntetni, mikor az apja nem fizetett adót? Értelmetlen az egész.

Egyedül egy pozitív szereplő van a mesében, akit a külseje miatt tévesen ítélnek meg: Rumpelstiltskin. Szegénynek bizonyára hányattatott gyerekkora lehetett ezzel a névvel és testalkattal, sosem akarták igazából megismerni, mert ronda. Ő mégis felülemelkedett az emberi gonoszságon és segített egy arra érdemtelen leányon ÖNZETLENÜL!

Szegény Rumpelstiltskin könnyeivel küszködve
dolgozik éjszakába nyúlóan,
és csak szeretet kér cserébe..

Erre lehet azt reagálni, hogy "Önzetlenül? Mégiscsak kért mindig cserébe valamit." Igen, kért egy szobányi aranyért és egy átvirrasztott, munkával teli éjszakáért egy nyakláncot, ami ha jobban belegondolunk nem lehetett valami nagy értékű, hiszen, akkor a molnár eladta volna, hogy a kapott pénzből kifizesse a tartozását. Majd egy teremnyi aranyért egy iciri-piciri aranygyűrűt kért, szóval végül is ingyen dolgozott. Oké, tény és való, hogy a végén a gyereket kérte, de nem előszörre! A lány nem tudott neki már semmi mást felajánlani, de Rumpelstiltskin, szerény véleményem szerint elfogadott volna egy karkötőt is. Egyébként meg a lánynak lehetett volna annyi esze, hogy azt mondja Rumpelstiltskinnek, hogy miután elveszi a király feleségül adja oda neki a fizetségét aranyban. Mégis Rumpelstiltskin volt az, aki állta a szavát és megtett mindent, nem a leány.
Sőt! Tovább megyek, miután a királyné megszegte a szavát és nem akarta odaadni neki azt, amit megígért, pedig neki köszönheti az életét és a jólétét, Rumpelstiltskin nagy előzékenységről téve tanúbizonyságot engedményt adott annak a hazug dögnek: van három napja, hogy kitalálja a nevét.

Rumpelstiltskin igazolvány képe

Most őszintén, mindenki tegye a szívére a kezét. Lehet őt hibáztatni? Bizonyára egész eddigi életében csúfolták a neve miatt, és gondolta, legyen valami haszna annak, hogy ilyen béna névvel ruházták fel a szülei. Ennyi év szenvedés után igazán megérdemelt volna egyetlen egy alkalmat, amikor is áldja a nevét és hálás érte! Jó, megértem kissé radikális az, hogy egy gyereket akar, aki nem is az övé. De még mindig tartom magamat ahhoz, hogy a királyné fogadta el ezt az ajánlatot. Egyébként én megértem Rumpelstiltskin indokát arra, hogy ehhez a módszerhez folyamodott. Bizonyára nincsenek barátai, családja, mindenki fél tőle és megveti azért ahogy kinéz, lehet hogy már az életére is törtek emiatt, hiszen a "Sátán teremtménye" meg "ördögfajzat" kinézete van. Ezért szegény Rumpelstiltskint nem lehet hibáztatni, hogy szeretne maga mellé egy társat, és lehet-e jobb választás egy gyereknél? Neki még nem alakultak ki az előítéletei, megszokta volna Rumpelstiltskin külsejét és viszontszerette volna. Annak az esélye, hogy Rumpelstiltskinnek saját gyereke szülessen szinte egyenlő a nullával, mert ki állna vele össze? Két lehetősége maradt: az erőszak, de ahhoz túl jó lélek és túl becsületes ahhoz, avagy ez az egyáltalán nem kierőszakolt ígéret...
Mégis nem akarja erővel elvenni a kislányt, azt szeretné, ha a királyné állná a szavát és önszántából adná neki, ezért adta neki fel ezt a feladványt. A királyné pedig mindezek után nem becsületes eszközökkel kémkedett a manó után, aki bizonyára előre örült annak, hogy végre nem lesz egyedül, hanem egy társra talál. Képzeljük el szegény Rumpelstiltskin csalódottságát, mikor meghallotta a gyűlölt nevet, ami egyben nem csak a gyerekkori szenvedéseit, de a mostani kudarcát is eszébe juttathatta.
Egy ilyen kicsi ember és mennyi kín... Igen, ember! Mert belé több emberség szorult, mint a molnárba, a lányába és a királyba együttvéve! Mégis ő az, akit annyian átkoznak, akitől undorodva fordulnak el, akit gyűlölnek, úgy hogy nem is ismerik! Miután az utolsó esélye is elúszott, hogy szerető társra/barátra találjon nem csoda, hogy kettétépte magát (avagy elfutott, avagy hatalmasat dobbantva szakadékba esett).
Ez egy tragikus történet, aminek nincs boldog vége. A gonoszok győzedelmeskedtek a jók felett! És hogy mi a tanulsága?
Hazudj, úgyse derül ki az igazság!
Kendd másra!
Legyél lusta, a végén találni fogsz magadnak egy gazdag, öreg pasit, akinek a pénzén élősködhetsz!
Nem kell igazságosnak lenned, vagy okosnak, lehetsz kapzsi, a végén úgyis boldogulsz.
Ne tartsd meg az ígéreteidet!
És legvégül: Ítélkezz külső alapján!

Ennek a mesének nem így kellett volna végződnie...

Egy UFO szakértő vallomásai

A következő párbeszédnek voltam a mai napon szem- és fültanúja:

Szereplők: egy éltes úr és tájékozatlan barátja.

Szakértő: -Mert tudod az egész lényege a mágnesesség!
Barát: - Hát persze, én is mindig ezt mondtam...
Szakértő: -Mert ezek a csészealjak úgy röpülnek ám!
(Itt abbahagytam az éppen folyamatban lévő telefonkeresést, és hegyezni kezdtem a fülemet, mert éreztem, hogy sok okosság fog elhangzani itt még.)
B: -Hö?
(Szerintem ő is meglepődött az előbb elhangzott mondaton.)
Sz: -Mert hogy a mágnes az vonzza magát, és tudja taszítani is, tudod ez a kék és a... és a... PIROS! Vagy ahogy a tudósok nevezik a pólósok, a pluszos és mínuszos. És ezek vonzanak és taszítanak...
B: -Ja, hát végül is... ja...
Sz: -És tudod, ezek a csészealjak a Földhöz vonzzák magukat és akár taszítani is tudják. Sőt! A többi égitesthez is oda tudnak így menni! Van egy nagy mágnesük és azzal.
B: -Tényleg?
Sz: -Ha én mondom, akkor el kell hinned! Sőt! Nem csak én mondom! Van egy barátom, aki ebből egy cikket fog írni..
B: -....
Sz: -Majd elküldöm neked, ha végre megkapom, már egy jó ideje várok én is rá.
B: -Jó, majd küldd el, mert engem érdekelnek ezek a tudományos dolgok.
Sz: -Jó, majd rászólok a barátomra, hogy haladjon már vele. Egyébként tudod mit mondott a farkas a bíróságon?

Majd ezzel a mondattal elkanyarodott egy disznóvicchez, amit inkább nem részleteznék, mert igazából a csattanóról lemaradtam, nagy sajnálatomra.
A lényeg, hogy ma is tanultam valamit: a csészealjak a mínuszos és pluszos pólósokkal közlekednek. Még szerencse, hogy osztásos és szorzásos nincs. Sajnos nem derült ki, hogy ezek a pólósok földönkívüliek lennének pólóban vagy én vagyok ehhez hülye.

De mindennek a lényege a mágnesesség! Háromszoros hurrá William Gilbertnek!

Hipnotizőrkirálynő

Az egyik olvasási pánikomban, amikor is nincs kedvem semmit se olvasni, és leginkább sokkal passzívabb tevékenységekben lelem örömömet, teszem azt internetes stratégiai játékok használatában, televízió bambulásában, laptop fölött görnyedésben minden különösebb ok nélkül, szóval egy ilyen időszakomban felmerült bennem azon potenciális lehetőségek egyike, hogy esetleg ahelyett, hogy a meglévő agysejtjeimet bombáznám értelmetlen és szükségtelen dolgokkal, inkább egy kellemes könyv társaságában leljem megint örömömet. Igen, ez megfordult a fejemben augusztusban, de őszinte sajnálatomra ez még csak egy halványan pislákoló késztetés molekuladarabja volt, ami nem járhatott sikerrel, ugyanis az értelmetlen elfoglaltságok egy reflektor lámpával világítottak az agyam egy kamrájába.
De ugye, nem hiába mondják, hogy a türelem rózsát terem, az én esetemben viszont erősebb fényerőt. Történt ugyanis, miután megírtam a posztomat, hogy el fogom olvasni a SZJG 6. részét, említettem, viccesnek szánva, hogy már rémálmaim is voltak vele. Hallotta valaki azt a szólást, hogy "Ne fesd az ördögöt a falra"? Hát én a saját lúdbőrömön tapasztalhattam meg, ugyanis a poszt megjelenésétől számított második éjszakán tényleg egy SZJG-s rémálom kerített hatalmába. Már nem emlékszem a részletekre, de talán én voltam Reni (már magában ez a tény is sikoltozásra késztet), és a régi angol tanárommal volt órám, amiről meg elég annyit tudni, hogy én vagyok az első helyen A halál listáján. Mondjuk ez az érzés kölcsönös. És talán meg akart buktatni osztályfőnöki órából.
Ezután az álom után, most ünnepélyesen megígérem, hogy nem fogok túlozni, nehogy még egy ilyen élményt kelljen átélnem!
(Egyébként már korábban is álmodtam az angol tanárommal, amikor is ő volt az anyukám. De ezt majd egy pszichológus jelenlétében kívánom elmesélni.)
Visszakanyarodva a fénysebességgel elhagyott témámhoz, a rémálmom ráébresztett, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom, különben üldözni fog a sírig és még tovább. Itt gondolkodásnak helye nem volt, azonnal kellett cselekednem!
Rá két hétre elő is vettem a könyvemet és belemerültem a Szent Johanna Gimnáziumba járó 10bé életébe.
Itt egy figyelmeztetést tennék ki:
Ha még nem olvastad, de vagy annyira elvetemült és bátor, hogy szeretnéd, és nem szeretnéd, ha lelőném a poént, akkor a poszt további olvasása helyett nézd meg a WS Teleshop egyik reklámját, kb. ugyanannyira érdekes lesz.
De ha te egy bátor, veszélyekkel dacoló ifjú vagy, avagy simán már láttad ezt a reklámot, akkor olvasd tovább.

Szóval, gyorsan az eddig történtek: Reni új suliba kerül, ott összebarátkozik (Köröm)Virággal és Arnolddal és menthetetlenül beleesik a suli ügyeletes szépfiújába, aki látszólag észre sem veszi, ezért Reni sír. Ez megy négy részen keresztül, közben Arnold Párizsba költözik, és Kingával bővül a csapat, majd Virág összejön a második legmenőbb pasival az univerzumban. Szóval megérkeztünk az ötödik részhez, ami egy hatalmas fordulópont, mivel a könyv végén végre összejön Reni és a HMCS, alias Cortez. A Cortez névhez való hozzáállásomat kifejtettem az első részről írt posztomban, ezért ebbe nem mennék bele.
A hatodik rész már nem is tudom pontosan mivel kezdődik, de biztos valami olyasmivel, hogy milyen boldog Reni, mivel Cortezzel jár és lepkék a hasában, és békafing meg miegymás. Mivel nincs nálam a könyv, ezért csak az emlékfoszlányaimra hagyatkoznék, amik nem valami szívderítőek. A bajokkal növekvő sorrendbe fogok haladni, vagyis a kisebb bajtól az ordítóan nagyig.
Reni még mindig idegesítő, végre undorítóan boldog lehetne, aminek már az említésétől is hányingert kapok, de ő nyavalyog, hogy Cortez nem szereti, mert nem írja ki facebookra, hogy kapcsolatban, meg senkinek se szól róla. Most komolyan, egy ilyen érzelmileg labilis, hisztis, ötlettelen, unalmas libát én is szégyellnék. De ez a probléma az előzőekhez képest elég hamar megoldódik, csak a fél könyvet kell elolvasni, nem öt részt. Sajnos ezután már csak a szerelemtől csöpögős részek vártak rám, és az a félelmetesen kevés jelenet, amikor Reni beégette magát. (De mindenkit megnyugtatok, hogy bár úgy érzi elrontotta az egész életét, és soha az életben nem lesz többé boldog, kiderül, hogy mégse -kábé két oldallal arrébb-!) Szóval még az a kevés drámai jelenet se tudta megmenteni ezt a ...még nem találták ki a megfelelő szót.
De az előző könyvekből megszokott hipnotizálás újra előkerült, de olyan tömény mennyiségben, mint egy jó kis házi pálesz. Régen még volt egy környezettudatos életmódra nevelő rész az egyik -hadd ne tudjam melyik- könyvben, akkor is kilógott a lóláb, mert miért is beszélnének ilyenről, de itt egyszerűen minden tizedik oldalon volt valami, ami mellett Leiner Laura állást foglalt.
Amikre hirtelen emlékszem:
Kimondatlanul is, de lelúzerezi azokat, akik bármilyen mennyiségű alkoholt fogyasztanak/diszkóba járnak/diszkó zenét hallgatnak, ha emlékszünk, akkor az SZJG-s osztályból senki, még a nagyon menőnek számító fiúk se ittak alkoholt, még sört se!! Kivéve a két idiótának számító rockert, akik sörözni akartak, de még velük is alkoholmentes sört itattak!
Kérdem szépen, hol itt a realitás?
Én még véletlenül sem azt mondom, hogy a középsulisoknak alkoholt kell innia, de tapasztalatom szerint (igen komoly négy év áll mögöttem), aki nem iszik alkoholt, az béna, de semmiképpen sem lehet a legmenőbb a suliban. Akár tetszik, akár nem, ez így van. Nem én írom a szabályokat, de ez az íratlanok egyike, hogy alkoholt inni, majd berúgni nagyon lázadó és felnőttes, és a középsulisok többsége szerint valaki azért menő, mert szabályszegő és idősebbnek tűnik azoknál, akik a te korosztályodban vannak. Kész. Az ivással mind a kettőt el lehet érni.
Persze nem akarok általánosítani, de ez itt az én véleményem helye. De ha valaki ismer ellenpéldát, szívesen meghallgatom. Nálunk is volt három olyan csajszi, aki nem ivott, és nem is voltak népszerűek, kivéve az egyik, de érdekes módon akkor kezdett a "menő csajokhoz" befutni, amikor elkezdett néha inni.
Hipotézisemet alá is támasztottam.

Az hogy Leiner Laura elítéli azokat az embereket, akik diszkó zenét hallgatnak rendben van, még meg is tudom érteni. Na, de az, hogy rejtve hipnotizálja az olvasóit, azzal, hogy a 11bé nem hallgat tucc-tucc-t, csak a negatív szereplők, akikkel az ártatlan, befogadóképes olvasó nem akar azonosulni??! (Igazából ez az egy húzása tetszett, de ettől függetlenül..) Felháborító!! (Így tovább Laura!)
És még van egy csomó, de ezek annyira szemet szúrtak, hogy már fájt.

Értem én, hogy miért kellett ezt: helyes példát mutatni az elkóborolt avagy még befolyásolható kisbárányoknak, és mert volt egy nagy kérdőjel az öt rész mögött, hogy ezek a kölykök vajon isznak/bulinak-e? És a kétségbe esett olvasónak esetleg az a válasz juthatott az eszébe, hogy biztos IHB-znak, csak Laura, a kis gonosz törpe eltitkolja előlük, így, hogy ők is olyan menők legyenek, eljárnak leinni magukat a sárga földig.
Na, jó. Igazából nem hiszem, hogy bárki is ilyen fanatikus lenne, úgyhogy maradjunk az első változatnál, hogy jó példát szolgál ez a könyv. De annyira életidegenként van ez az egész megírva, hogy senki sem veszi komolyan, csak röhög rajta. Bocs, ez nem ment le a torkomon, pedig jó ötlet lett volna, de ez a tudatos manipuláció annyira átlátszó.
És miután a rosszul elsült manipulációval érintőlegesen foglalkoztam, belemennék egy másik témába, nevezetesen, hogy mi ennek az egész könyvsorozatnak a lényege?!

Eddig én azt hittem, hogy Reni és Cortez összejöjjön. De már együtt vannak, nem kellene vége lennie? Mert általában nem ötlethiány miatt lesz egy könyvnek/könyvsorozatnak vége a csattanó után, hanem azért mert utána nincs semmilyen történet! Eddig olvashattuk, hogy Reni így sír, meg úgy sír, de volt az egésznek lényege!! Azért sírt, mert egyedül volt! De már összejöttek, így nincs az egésznek lényege, mondanivalója, kivéve, hogy milyen szerelmes, és a hülye osztályviccek, amik nem is viccesek. Hú, de izgi, tövig rágom a körmömet, hogy vajon a következő oldalon is ennyire szerelmes lesz, vagy esetleg még jobban? Izgi.
Szerény véleményem szerint egyáltalán nincs ezután a sorozatnak semmi értelme, mivel a fő probléma megoldódott, az hogy a mellékszereplőkkel mi történik az engem hol érdekel? Általában a könyveknek a főszereplőkkel kell foglalkozni, majd ha a fő probléma megoldódik vége kell hogy legyen, avagy lehet ezen kívül egy függővéget is betenni, tök mindegy, de bármelyik vég után az embernek jár az agya, és saját maga próbálja továbbgondolni a történetet, de ha az író gondolja tovább helyettem az egy kínszenvedés. Mert hiába nyavalygok folyton, hogy "úúúgy olvasnám még tovább", igazából ha továbbírta volna a szerző, halálra unnám magam a további részeken.
Probléma nélkül nincs könyv.
Ez a mai lecke, holnap kikérdezem!
Az meg hogy két könyvig még miről fog írni, kész rejtély. Valószínűleg elkanyarodunk a Reni szerelmes Cortezbe, de ő nem szereti viszont című problémától és egy teljesen másikat helyez az előtérbe, például a főiskola, meg hogy mi lesz Reni és Cortez kapcsolatával, ha az egyik ide a másik oda megy. Hogy őszinte legyek nem izgat, mivel az eredeti bonyodalom megoldódott, az hogy így marad-e hidegen hagy. Akár az is megeshet, hogy nem olvasom tovább a sorozatot ezzel is kifejezve nemtetszésemet. Bár akkor lemaradok a további rosszul elbújtatott manipulációról, amiknek már előre látom a témáját: drogok, számítógépes játékok és szex. Izzasztó témák, már csak az utolsóért megérné elolvasni azt a két részt.
Meg utálok könyveket/sorozatokat félbehagyni...
Igazából tengernyi hibájával együtt egész olvashatóak és élvezhetőek az SZJG-s könyvek, komoly addikciót tudnak okozni, ha nincsenek ellene beoltva az olvasók. (Persze ez csak az első öt könyvre igaz, nem erre)

Ars poetica előzetes

Kellene egy ilyet is csinálnom, így három-négy hónap után... De még mindig nem döntöttem el.
"Majd holnap" - Scarlett után szabadon...
Pedig mikor tanulnom kellene, akkor tökéletes megfogalmazom magamban, de így, hogy van szabadidőm nem érzem a kísértést. Ha a lustaság fájna... én morfium-túladagolásba halnék bele!

(Imádom a vízjeleket)

Kísértés a köbgyökön

Végre beszereztem a pusztulásom könyvét, ami bizonyítja, hogyha elkezdődik az agyleépítés, nincs visszaút...
Napokon, heteken keresztül voltak lidérces álmaim ezzel a könyvsorozattal kapcsolatban, hogy mégis mikor tudom megszerezni, küzdöttem a lelkiismeretemmel, hogy ellenálljak a könyv csábításának, de végül a kiszámítható szerelmi szál, a gimis hangulat és a tini napló stílus győzedelmeskedett felettem. Úgyhogy bevetettem az összes informatikai tudásomat és hozzáfértem ahhoz a fájlhoz, amit mindenki csak saját felelősségére olvashat el. Még küzdök magam ellen, hogy bele merjek-e kezdeni, de érzem, hogy elhatalmaskodik rajtam ez az érzés.
Ez nagyobb, mint én... Egyedül nem bírok vele.

JÖN! JÖN! JÖN!
 


































Már a borítója is ezernyi kérdést vet fel...
Hol lett volna először Cortez szülinapi bulija? Miért változott meg? Hol lesz most? Vajon Reni elmehet? Dave-nek miért egy számítógép a profilja? Miért van egy rózsaszín HB-s ceruza a borítón? Ki tanult meg rajzolni? Kinek a szívecskés lakata van a ceruza alatt? Miért pont szívecskés? Honnan szerezte Reni? Miért van a csontvázra ragasztva a neve? Miért rajzszöggel? Nem fáj neki? Miért szereti Carlos Bécset? Talán elutazott valaki Bécsbe? Vagy talán Carlos? Miért van rajta napszemüveg? Mibe süt bele a Nap?? Hová tűnt az a kacsaszájú csaj, aki az első könyvön volt rajta? Miért így fogja a fényképezőt? Nem tanították meg neki, hogy nem így kell használni? A rózsaszín és a zöld mióta illik egymáshoz? És miért nem a név van beleírva a vignettába??

Rengeteg kérdés és nem hiszem, hogy kapok mindre választ...

Őszi könyvvásár

Túlestem az ez évi első őszi könyvvásárlásomon, és két olyan könyvhöz is sikerült hozzájutnom, ami már régóta pici szívem vágya. Tiszta boldogság és hallelujah van. Mondjuk Murphy most is megpróbált közbeavatkozni, ugyanis az egyik hosszú 5 órás (komolyan. esküszöm, nem túlzok...) szüneteim egyikét töltöttem Gyulán, amikor is betértem egy a sulihoz közeli antikváriumba, ahol még tavaly jártam és adakoztam könyvekért cserébe, és akkor nagyon, de nagyon örültek nekem. Mondjuk meg tudom érteni, nem hiszem, hogy van Gyulán még egy ilyen elvetemült állat, mint én, hogy ennyi pénzt ott hagy kevesebb, mint öt perc alatt. Na, mindegy, szóval azóta átalakították a boltot, és mintha jobban átláthatóbb most már, mivel fél perc alatt három könyvet -huss- kiválasztottam és szaladtam a pénztárhoz, hogy nehogy még valamit magamhoz kapjak, szóval szinte csukott szemmel rohantam át a bolton az idős nénihez, hogy ezeket kérem, most azonnal. Persze, csak azt felejtettem el, hogy nincs semmi pénzem (vagyis volt pár száz, de abból kávét akartam venni, mert még maradt 4 óra 59 percem a szünetből..) de sok kedves mosoly után (ami inkább tőlem származott) rábeszéltem, hogy tegye félre a könyveket és nehogy el merje adni másnak, mert ráuszítom a Másokat, és hogy holnap pont 11-re ott leszek és eljövök értük. Kicsit sem lehettem ijesztő és mániákus, mindenesetre beleegyezett, de láttam, hogy utána keresztet vetett, és elhadarta a Miatyánkat.
Másnap a megbeszélt időpontban ott voltam és az ajtót karmolászva követeltem, hogy engedjen be, ám nem kaphattam meg a könyveket, mert nem tudott visszaadni, így egész Gyulát körbejártam, hogy fel tudjam váltatni a pénzemet... Mert Gyulán reggel 11-kor egyik boltosnak sincs annyi pénze, hogy felváltsa... Kivéve Zolinak, a kocsmárosnak, azért ez sokat elmond az azon a környéken lakó emberekről. Meg rólam is, hogy névről ismerem... A lényeg, hogy fél tizenkettőkor a kezembe foghattam a drágassszágaimat:

 Narnia krónikáinak a negyedik része, nem mintha az első három meglenne, de majd meg akarom szerezni az összes részt. Egyszer... Igazából most jövök rá, hogy lehet hülyeség volt ezt megvenni? Először a második, harmadik részt kellett volna. Nyah... Ennyit a megfontolt vásárlásról.

 Ezt nem is tudom milyen rég szeretném! És eddig sehol se találtam, pedig úgy kerestem. Mondjuk jobban örültem volna annak a '94-es Európás kiadásnak, de most komolyan, én ezzel a Darth Vader logós kiadással is tökéletesen elégedett vagyok. (De nem olyan?!)

 Psmith meg szívszerelmem a nyár óta, és magaménak akartam tudni, hogy beteges kapzsiságomat kielégíthessem. Bár itt is jobban örültem volna a Cicerós kiadásnak, azok annyira vidám borítók, de mivel ez a Psimth sorozatom első darabja, így nem fog kilógni a sorból. (Maximum nem Jeeves mellé teszem...)

Országomat egy fülhallgatóért!

Ugyanis az enyémnek a fülbedugó része túl nagy az én félelmetesen kicsi füleimnek, és ezen okból kifolyólag nem tudok rendesen zenét hallgatni a buszon hazafelé jövet, ugyanis folyton-folyvást vissza kell dugdosnom a kilazult szerkezetet. Ilyenkor hiányzik igazán a fejhallgató korszak!
Mivel imádok zenét hallgatni és ezt az igényemet csak utazás közben tudom kielégíteni, ez a helyzet eléggé megvisel. Lehet túl komolyan veszem, de nekem ez most létfontosságú (na, talán annyira nem), mert ha az adott élethelyzetemhez/életérzetemhez találok egy tökéletesen passzoló számot (ami egy kívülálló számára talán nem tűnik tökéletesnek, de én bármely számra tudok olyan értelmezést találni, amitől mások agyvérzést kapnak) akkor azt addig kell hallgatnom, amíg nem kapok hányingert tőle.
Hogy miért?
Passz, ez egy ilyen Abbie-s dolog (ohh, imádok a saját netes nevemnek becenevet adni... -éljen a cinizmus-), mert megnyugtat, bár megoldani nem segít, de legalább segít elfeledtetni.
Háromszoros hurrá a problémamegoldó képességemnek!
Ezen sorok alapján kitalálható, hogy valami bántja piciny, érzékeny lelkemet és még a zene sem tudja enyhíteni a rám nehezedő nyomást.

Egyébként ezen válságos helyzetemben a gyógyírt két muzsika jelentené, megkérem senki se próbálja értelmezni, hogy miért pont ezek a "szomorú dalaim", mert semmi, ismétlem: SEMMI szomorú nincs bennük, sőt! De én ha ezeket meghallom könnyező bambi szemekkel az égre tekintve keresem a megoldást, miközben halkan dúdolgatom, és a refrénnél tátogva-ordítva (??) éneklem.

"I always wanted a real home with flowers on the window sill
But if you want to live in New York City, honey, you know I will"

Neee... ne is keresse senki az összefüggést a depis hangulat és a dalszöveg között.. MERT NINCS!(na jó, van, de senkinek a türelmét nem teszem próbára a magyarázattal)

"Take me away, a secret place 
A sweet escape, take me away  
Take me away to better days  
Take me away, a hiding place"

Most komolyan ez egy igazi életigenlő szám, tele életerővel és kitartással, nálam mégis az ellenkezőjét váltja ki..

Mondjuk nem aggódom, mert a szomorú számokon meg nevetni szoktam. De a következő szomorú szám hullámomig jó lenne egy rendes fülhallgató.

10 nap alatt Toscana körül Willy Foggal, Poirot-val és Psmith-szel

Így utaztunk, csak picivel kevesebb afrikaival

Szóval én is voltam nyaralni, pont ott, ahol Heloise.
Minő véletlen!-gondolhatják egyesek. Hát én nem hiszek a véletlenekben, talán azért, mert együtt mentünk nyaralni. Vittük a kocsisokat is (AKA 'zurainkat) és elindultunk egy szép, napsütötte szombat délelőttön. Az utazás bonyodalmaival nem untatnék senkit, hogy milyen kényelmetlen volt a hátsó ülésen nekünk lányoknak, hogy közöttünk volt két hűtőtáska, ölünkben egy csomó cucc, hátunk mögött hátizsákok.. meg azzal sem, hogy milyen pihentető volt így aludni, és micsoda lelki nyugalmat éreztünk, mikor halált megvető bátorsággal (és sebességgel) éjszakai szerpentin körútra indultunk a két kialvatlan kocsissal.
Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Hisz' felért ez az utazás egy tucat Coelho könyvvel: többször is megértettem az élet értelmét, két világmegváltó gondolat között megfogadtam, hogy változtatok az életemen és annyit, de annyit imádkoztam, hogy ennél közelebb már nem is lehettem volna Istenhez.

Egyébként röviden a nyaralás: minden tutti frutti és fantastico volt, rengeteg kép készült a szépséges toszkán tájról, na meg rólam, és amint kedves utazótársnőmtől megkapom a gyönyörűséges és profi fotókat néhányat fel is töltök, akár akarja valaki, akár nem. Ez nem kívánságműsor, kérem szépen!
A nyaralás alatt viszont kiolvastam három könyvet is, most lehet gondolkozni, hogy az unalmas társaság avagy a sok autóút miatt volt, de mivel utazótársaim 70% ezt olvassa, ezért eloszlatok minden kétséget és beismerem, hogy csakis kizárólag a sok kocsikázás miatt volt! Ezt akár írásba is adom, sőt már adtam is.
Esküszöm, hogy az igazat és csakis az igazat mondtam, bíró úr!

Visszatérve: könyvek.
Elvittem magammal Verne Gyula: Nyolcvan nap alatt a Föld körül c. művét, Merle: Mesterségem a halál, Agatha Christie: Gloriett a hullának és Dumas: Monte Cristo grófját.
A Merle-t még a hévízi nyaraláskor kaptam, mert nem volt mit olvasnom és szépen tudok nézni, de még azóta se fejeztem be. Már a második vh-nál tartok, érzem, hogy mindjárt kitör, de nincs háborús-németes kedvem, ezért ezt elő se vettem, csak megutaztattam.
Dumas könyvét elkezdtem hazafelé úton, már az első fejezetnél járok, de ennyi és nem tovább... Talán az egyetem izgalmai hatására tovább fogom folytatni. De a másik két könyvet becsülettel kiolvastam! (Plusz egy Heloise-től kölcsönkértet)

Verne Gyula neve szerintem senkinek sem újdonság, nálunk is van egy egész polcra való a könyveiből, mégis eddig nem tudtam rávenni magam, hogy egyet is levegyek, de most a 10 napos utazás hatására arra gondoltam, hogy bővítsük ezt a 10 napot 80 napra, hisz' csak egyszer élünk, vagy mi! Kiskoromban egyébként nagy kedvenc volt Willy Fog-os rajzfilm, bár sosem értettem, miért állatok a szereplők...
(Apró megjegyzés: most meghallgattam a magyar zenéjét, és ... leírhatatlan élmény)

Már az első oldalakon meglepődtem, hogy nem a megszokott szereplőgárdával van dolgom, a neveket illetően, hanem Phileas Foggal és bandájával. Meg lett változtatva egyébként Willy (vagy Philly?) Fog személyisége is, egy teljességgel angol úriembert kaptunk, akit semmi, ismétlem: SEMMI sem tud kizökkenteni a halálos nyugalmából, ami már-már egy túlnyugtatózott lajháréval vetekszik, ami - mint tudjuk - alapból sem egy ideges állat. Néha felmerült a kérdés bennem, hogy ő vagy egy cyborg, akinek nincsenek érzései, vagy maga Chuck Norris. Ez egy örök kérdés marad, ám ahogy bevert egyet a detektívnek, a Chuck Norris-szal való hasonlóságok csökkentek, hiszen mégsem egy pörgőrúgás volt!
Egyébként végre egy jó könyvet olvastam! Már olyan régen volt, hogy tényleg élvezettel olvastam volna, de ezután megjött a kedvem a többi könyvhöz is. Hiába tudtam, hogy mi a vége (mert ugye a fülszövege a könyvnek iciri-picirit spoileres... na jó, igazából az a rövidített változata a könyvnek.), akkor is izgultam, hogy most akkor sikerül-e elérniük ezt a hajót, mikor veszi észre, hogy még nem futott ki az időből, vajon sikerül-e most elfogni őket.
Kicsi hasonlóságot fedeztem fel a könyv és A nevem Earl sorozat közt (fúúú, biztos a sorozatból készült a 132 évvel ezelőtti könyv). Kis hasonlóság, de mintha Phileas Fognak a karma miatt sikerült volna minden ilyen szerencsésen (vagy szerencsétlenül, hiszen nem akarom lelőni a poént). Ez a jó tett helyébe jót várj dolog, minden egyes probléma végén megjelenik: Phil, drágám eldönti, hogy azt a plusz valahány órát, amit sikerült megszereznie arra fordítja, hogy megmentsen egy máglyahalálra ítélt csajt, és már úgy volt, hogy lekésik a következő csatlakozást, de kiderül, hogy valami véletlennek köszönhetően még nem indult el a hajó. Kérdem én: mi ez, ha nem karma?

És ez mindig így van, valami önzetlen cselekedetet végrehajt, amire minden normális ember azt mondaná, hogy bocsi, de sietek. (Na azért valljuk be, ilyen nagy pénzösszegnél szinte senki sem állna meg jópofizni.)
De éppen ebben rejlik Phil, drágám varázsereje: a távolságtartó, érzelemmentes külső mögött egy igazán önzetlen és jó ember lakozik, ami miatt a legtöbb embertársam felnéz rá (vagy szerelmet vall a könyvnek -khm-).
De sajnos ennek a könyvnek is vége lett, így jött a következő:

Agatha Christietől legjobban a Poirot-s részeket kedvelem, mert a kis belga mindig meg tud nevettetni, bár nem hiszem, hogy szándékosan, de én jókat mulatok a fontoskodásán. Egyedüli gondom A. Christie könyveivel, hogy annyira, de annyira bonyolult a megoldás, hogy annak hallatán a fejemet fogva felsikítok. Nem nagyon ismeri az Ockham borotvája elvet, mert ilyen bonyolult gyilkosságokat és cselszövéseket még a legelvetemültebb brazil szappanopera író sem tudna kitalálni. Örülök, ha meg tudom tippelni a gyilkost, mert az igazi okot nem hiszem, hogy valaha is ki tudom találni... Kicsit olyan az összes A.C. regény, mint a benne néha felbukkanó Mrs. Ariadne Oliver regényei, túl van bonyolítva és az istenért se tudnám kitalálni az összefüggéseket.. de legalább ott van Poirot.

Ilyen kackiás bajusszal kiválóan lehet gonosz nevetést hallatni

A harmadik elolvasott könyvem azalatt a röpke 10 napos nyaralás alatt a méltán világhírűvé lett Forduljon Psmithhez!, kedvenc Bertie-m írójától Sir Pelham Grenville Wodehouse-tól. És most következzék egy mondat, ami mindent elárul a véleményemről: És én még azt hittem, hogy a Jeeves-es könyvek viccesek! 
Psimth karaktere kiváló: a mindig derűs nyugalmat árasztó szikla, akit semmilyen esemény sem tud annyira összezavarni, hogy ne tudjon mondani valami olyat, amitől hangosan nevetni kezdesz. Ez az a könyv, amiről ódákat lehet zengeni, amiből egy mondatot sem tudok kiválasztani, hogy bizonyítsam az állításomat, mert mind olyan jó, hogy az egész könyvet ide kiírnám. Ez az a könyv, amit feltétlenül meg kell szereznem! 
Viszont azt, hogy új kedvenc könyvet avattam-e arra nehéz válaszolni, mert Wodehouse-okhoz hangulat kell, lehet, ha újraolvasom már nem lesz annyira vicces.. (Na jó, de!) 
Kedvenc szereplőm egyértelműen és tagadhatatlanul Psmith, mert egyedi, vicces, jószívű, kitartó, jóízlésű, bár a monokli nem kéne, a fejemben öregíti. Olyan, mintha Bertie-t és Jeeves-et összegyúrták volna, csak a legjobb tulajdonságukat felhasználva.
Az alaptörténetet lehet klisésnek nevezni, hiszen a már jól ismert félreértésekből lesznek a bonyodalmak és poénok sztori lesz kibontakozóban, de a kivitelezés az már eredeti Wodehouse. Kedvenc főszereplőnk tisztában van a félreértéssel, és még csak nem is igyekszik felvilágosítani a másikat, hanem magában jókat mulatva kuszálja össze a szálakat, a más által rá osztott szerepét remekül alakítja, és viccesebbnél viccesebb kifigurázásokat olvashatunk. (Annyit használom a 'vicces' szót, hogy kezdek félni, hogy elkopik.) 
Ezután a fenomenális könyvélményem után folytatnom kell a Nyári zivatar-ral, ahol remélhetőleg újra feltűnik Psmith és tsa. (Bár a fülszövegét olvasva félő, hogy pont Psmith fog hiányozni innen...)

Ezek eléggé apró kis könyvbeszámolók lettek, ám még ruhákat kell mosnom, hogy holnap fel tudjak valamit venni, macskákat kell szutyongatnom, mert jó pár napos elmaradásom van, és pihennem is kell, mert ha behunyom a szemem még mindig érzem a kocsi zötykölődését.

Búcsúzóul, ne feledje senki se: a pé néma!!

Amik már csak hegek

Múltkor voltam az általános iskolai osztálytalálkozómon. Ez ugye magában egy teljesen érdektelen közlés, de mivel komoly dolgok eszembe jutottak erről, ezért elmondom.
Elmentem a régi alma materbe, jöttek az ezzel járó nosztalgia bombák, fényképek, beszélgetések. Egyik fénykép kapcsán felidézgettük, hogy ki milyen is volt kiskorában, hogy emlékszünk-e arra, amikor R. azt csinálta L.-lel.
És akkor jöttek a szokásos én már megváltoztam-dumák, és hogy mennyire megkomolyodott bizonyítja, hogy ide jár egyetemre, és már ennyi ideje van egy komoly kapcsolata. Erre természetesen jönnek azok a mondatok, hogy pedig régen, milyen verekedős voltál, mennyire gyerekes természeted volt.
És elkerülhetetlenül feljöttek a kínos, szomorú emlékek is, és mintha mindenki csak ezeken gondolkozott volna az elmúlt években, kirobbant mindenkiből.
Hogy T. azt a pletykát terjesztette L-ről, miközben jó barátok voltak, hogy L.-t mindenki csúfolta, hogy Á. és Gy. milyen szívatásokat találtak ki, hogy M.-et kiközösítették, hogy E.-t kibeszélték a háta mögött, hogy M. és Sz. megverte L.-t. És további gyerekes dolgok, amik szinte mindenkivel megtörténtek, és amire nem szívesen emlékszünk vissza, de ennyi év távlatából már nyugodtan a szemébe mondhatjuk bárkinek, hogy mennyire megbántott minket. Ilyenkor jön az, hogy mennyire sajnáljuk, és hogy nem értjük, hogy lehettünk ennyire buták és gyerekesek, hogy ilyet viccesnek találtunk, miközben a másik életéből jó pár napot (esetleg éveket) tönkretettünk, hogy magunkat jobb színbe tüntessük fel. Persze megbocsátunk a másiknak, minek is haragudnánk, ha már nem aktuális? De mennyi idő kellett, hogy megkapjuk ezt a bűnbánatot. Miközben valószínűleg pár nappal az eset után is ugyanannyira megbánta az elkövető, ha van egy szikrányi lelkiismerete.

Elkezdtem gondolkozni, hogy vajon hány év kell majd, hogy halljam, amint bocsánatot kér az egyik volt gimis osztálytársam, és még hány év, mire a most körülöttem lévő emberek bocsánatot kérnek egy-egy apróság miatt, ami talán nekik nem is tűnik nagynak, de bennem meging az irántuk érzett bizalom. Mennyi idő kell nekem, hogy elmondjam azzal a dologgal mennyire megbántottak? Mert bár kinőttünk abból a korból, amikor szándékosan bántjuk a másikat, de abba a korba még nem nőttünk bele, amikor figyelünk a tetteinkre, hogy azokat, akik nekünk fontosak, ne sértsük meg.
Mennyivel jobb lenne, ha évek múltán nem kellene szégyenkeznünk, hogy mennyire érzéketlenek voltunk másokkal, ha már most jobban odafigyelnénk milyen hatással vagyunk a másikra. Akkor nem kellett volna végighallgatnom, ahogy L. erőltetetten nevetve előadja, hogy régen mivel bántotta meg T., majd közömbösséget tettetve elfogadja a bocsánatkérést, aminek nem most kellett volna megtörténnie.
Csak egy ötlet, de lehetne emberibb módon viselkedni? Vagy éppen kevésbé kéne embernek lennünk?

Klisé, klisé hátán

"Maradj itt, ez túl veszélyes"
"Muszáj oda mennem, veszélyben van"
"Hagyjatok itt, nekem már mindegy"
"A lelked mélyén ugyanaz vagy, aki voltál"
"Tudom, hogy nem tudnál bántani"
"Meg kell mentenem őket"
"Ezt egyedül kell végigcsinálnom"
"Állj ki ellenem becsülettel"

És itt még nem ér véget a klisé rengeteg, jóval több volt, de ezek azok a mondatok, amik miatt már röhögtem kínomban.
Szóval befejeztem a Percy Jackson köteteket, megszenvedtem vele, de sikerült angolul elolvasnom az utolsót. És hogy miért szenvedtem? Hát csak el kell olvasni a fent felsorolt mondatokat...

Jézusom, ilyen rossz befejező kötetet már rég olvastam!
Az egész egy halálra unt sablonra íródott, teljesen logikátlan volt az egész, összefüggéstelen (és nem csak azért, mert angolul olvastam -remélem-) és felesleges.
Tudom, vagyis gondolom, nagyon nehéz egy eredeti befejezőkötetet írni, mert úgyis mindenki sejti, mi lesz a vége, és már az első kötet megírásakor is el kell tervezni az utolsó kötetet, hogy ne legyen az egész egy katyvasz, és főleg akkor nehéz "komoly" könyvet írni, ha az előző kötetek hangulata vicces és laza, és problémás ilyen gyorsan hangulatot váltani. Na, de ennyire??!
Borzasztó, az egész vontatott volt, még jobban erőltette Mr. Riordan ezt a "sírjunk az áldozatok miatt" dolgot, de csak egy dologra tudtam gondolni: haljon már meg mindenki és akkor hamarabb vége lesz!

Minotaur high heels
designed by Percy Jackson

Próbálta belevinni ezt a nagyobbnál nagyobb szörnyek támadnak és mindenki meg fog halni dolgot is, de az egész teljesen logikátlan volt. Pl.: és ez kicsit spoileres lesz jön a Minotaurusz, akit már egyszer ugye legyőzött Percy, még akkor amikor nem is volt kiképezve meg nem is volt sebezhetetlen, de most mikor megtudta, hogy megint itt van, kicsikét jobban megijedt a kelleténél. Miért? Por que? Why? Hisz már egyszer legyőzted, akkor don't fos. Akkor jött Typhoon, aki ugye még az isteneknél is nagyobb erővel rendelkezik és nem tudja legyőzni az össze isten együttvéve se, de jön Poszeidón és másodpercek alatt visszajuttatja a Tartaroszra. Ha tudja, hogy pár másodpercet vett volna neki igénybe, akkor miért nem jött előbb? És akkor talán nem kell néhány félistenre bízni Kronoszt, aki ugye a főellenségük. Meg még van egy rakás ilyen... Kronosz miért nem küldte az összes ősi gonosz bizgerát egyszerre, hogy Percy-ék ne tudják kivédeni a támadásokat? De mondjuk ez kedves volt tőle, direkt megvárta míg végez az egyikkel és csak utána küldte a másikat... Jó fej srác ez a Kronosz.
Meg az is aranyos volt tőle, hogy nem ölte meg azonnal Percy-éket, hanem előtte beszélgetett velük (mint ugye minden ilyen könyvben...) és hagyott nekik elég időt, hogy legyőzzék. Véletlenül sem lassította le az időt, hogy ne tudjon egyik se mozogni, majd szépen apró miszlikbe vágja őket.
Meg volt több tucat olyan dolog, aminek kitalált az író egy magyarázatot, hogy ezért meg ezért nem tehette ezt meg ezt, és én meg csak néztem nagy szemekkel, hogy ez a tökkelütött, intelligencia-hiányos főhős megérti és úgy kezeli, mintha nem lett volna más választása, én meg csak ülök és egyáltalán nem értem az indoklást... Mert ez nem is indoklás, csak odamegy Percy és azt mondja: Tudom, hogy nem tehettél volna mást. Miért? Miért nem próbált törődni a fiával Hermész? Talán, ha néha néha meglátogatta volna... vagy küld neki egy képeslapot, vagy akár egy visszahívó sms-t...
Ami meg tényleg nagyon fájt már, az a vége. Hogy ennyire úgy állítja be, hogy az istenek szeretnének foglalkozni a zabi gyerekeikkel (mind a százzal), csak hát ugye meg van tiltva nekik... egyáltalán nem azért nem foglalkoznak velük, mert nem is érdekli őket a sorsuk, meg csak játékszerként tekintik őket, áh, dehogy. Most komolyan, egy halhatatlan istent hidegen hagyja, hogy meghal-e a gyereke vagy nem.
Három ok miatt:

"Elmegyünk szórakozni, és hogy miért?
Mert úgy tartja kedvem!"

1. Több ezer gyereke született már
2. Halhatatlan és alig érzékelnek egy emberöltőt
3. Nem szerelem gyerekek ezek, hanem csak unatkoztak az istenek és lejöttek szórakozni egy picit
+1: Mert utálom a csöpögős végeket

 Én úgy érzem, hogy Rick Riordan nem igazán gondolta végig a sztorit, hanem csak úgy jöttek maguktól a gondolatok és akkor megpróbálta beleszőni. Az utolsó kötetnél csak úgy hullottak az információk, mint szilveszterkor a konfetti, és csak gondolkoztam, hogy most mi is a zu? Jaj, meg ezektől az erőltetett boldog végektől a falra mászok már... Akik csak egy perce is átálltak a másik oldalra meghaltak, de még az utolsó pillanatukban elárulták Kronoszt és segítették Percyt, így nincsenek olyan emberek, akikkel haraggal gondolnánk, hanem inkább: Igen, ő volt a kém, de mégis egy hőstettet cselekedett a végén, hipp-hipp-hurrá. Avagy: Száz meg száz ember halála szárad a lelkén, mégis viszonylag egy jó fej srác volt.
Nagyon felhúzott ez a könyv, borzasztó volt... BOR-ZASZ-TÓ!! És ezt már a görög mitológia sem tudta megmenteni...

About me... (Round 2)

A díjat köszönöm Törpillának!
A szabályok változatlanok!
Csak egy maradhat!
Let's do it!
(Nem tudom, miért nyomok entert minden mondat után!)
(A felkiáltó jelet sem értem!)

1.      Kinek/minek a hatására kezdtél el könyves blogot vezetni? Mióta vezeted?

A vizsgaidőszak a hibás. Ilyenkor jönnek az ötletek, hogy csinálok egy blogot, napi 20 km fogok biciklizni, átírom a jegyzeteimet szebb külalakkal, megtanulok rajzolni/gitározni/szaxofonozni/cimbalmozni. De nővérem miatt lett ez nem csak egy kósza ötlet, hanem egy ... hát... megvalósított ötlet (most nem jut eszembe más kifejezés rá). Egyébként még újszülött blog az enyém, két hónapos sincs.


2.      A könyves blogon kívül vezetsz-e más blogot? Ha igen, milyet?

Nem. Régen próbálkoztam egy olyan bloggal, amin a saját szerzeményeim voltak, de szerencsére hamar rájöttem magamtól, hogy abba kell hagyni, ha nem akarom, hogy az olvasóim megszakadjanak a röhögéstől. Mondjuk egy depisebb napomon én jókat mosolygok rajta.

3.      E-book vagy könyv? Miért?

Mindkettő. E-book azért, mert hiába képzelem azt, nem vagyok olyan gazdag, hogy minden megkívánt könyvet meg tudjak venni és el tudjak helyezni a picúr szobám polcain, és mióta van e-book olvasóm kevesebb fa halála szárad a lelkemen. Szóval jobban alszok.
Könyv, azért mert a klasszikusokat szeretném magaménak tudni, meg az olyan igazán jó könyveket. Meg jól néznek ki a polcaimon, na!

4.       Olvasmányaid alapján melyik szereplő lenne számodra az álomtárs? Miért?

Bertie Wooster. 
Még magamat is megleptem, ezzel a kijelentéssel. De minél többet gondolkozok rajta, egyre jobban érzem, hogy ő lenne az igazi. Mert vicces, jószívű, önzetlen, hűséges, (Hugh Laurie játssza a sorozatban) és vele nem kell azon aggódnom, hogy nem vagyok elég elegáns hozzá, mert ő is tök laza. Bár szerintem első dolgom lenne kirúgni Jeeves-t mellőle. 
 Egyébként sokat gondolkoztam Rhett Butler (Elfújta a szél), Rochester gróf (Jane Eyre), Csaba (Ida regénye) és Mr. Darcy (Büszkeség és balítélet) közt. 
De erős gyanúm van rá, hogy Rhett és Rochester gróf mellett megölne a féltékenység, ezért ők kiestek. Mr. Darcy-hoz nem vagyok elég erős személyiség, Csaba meg túl makacs. 

5.      Melyik könyvet olvastad el a leghamarabb? Mennyi idő alatt?  

Nem tudom, nem szoktam nézni az időt. De talán a leggyorsabban a Janikovszky könyveket olvasom, mert rövidek és kevés szöveg van bennük. :)

6.      Idegen nyelven olvasol könyvet? Ha igen, milyen nyelve(ke)n és milyen könyve(ke)t?

Igen, néha ráveszem magam. Mivel csak angolul tudok olyan szinten, hogy megértsem egy könyvet, ezért csak az angol. De tervezek majd spanyol -nagyon rövid- könyveket is olvasni.

7.      A kötelező olvasmányokról mi a véleményed?

Tűzre velük. Mármint nem a könyvekkel van a bajom, hanem azzal ahogy rám akarták erőltetni, hogy ezt kell elolvasnod, ennyi idő alatt, és szeretned is kell, sőt még azt is megmondják hogyan értelmezzem az olvasottakat. Ha nem ez az atmoszféra lengné körül ezeket a szegény, sokak által utált műveket, akkor akár még szívesen is olvastam volna el őket. Így a legtöbbet szégyen, de el sem olvastam, mert lázadtam. De most, hogy senki sem erőlteti rám, el fogom olvasni őket becsülettel!

8.      Melyik könyv volt a legnagyobb hatással rád?

Anne Shirley regények. Rájöttem, -és ez nyálasan fog hangzani- hogy milyen szép a természet, hogy nem becsülöm meg eléggé azt, ami körülvesz. Ősszel a lehullott leveleket, télen a még érintetlen havas tájat, tavasszal a rügyező fákat, nyáron a.. őőő...khm.. akkor is biztos van valami szép. Áh! Meg is van: a napraforgó, a kedvenc virágom, az tényleg szép. A természet szeretetét adta ez a könyv, vagyis a rádöbbenést, hogy nem mindig álmodozni kell a szép tájakról, hanem alaposabban körülnézni. 

9.      Az általad legrosszabbnak vélt könyv, amit olvastál

Az Amerikai psycho. Mert unalmas volt az egész, nem emlékszem belőle másra, csak hogy a főszereplő csávónak ilyen meg olyan öltönye van, és menő bulikba jár, meg valamilyen csajjal kufircolt, és állatot kínzott. Bizonyára van valamilyen mögöttes tartalma ezeknek az unalmas részeknek, lehet ha nem általános iskolás koromban olvastam volna, hanem most megérteném a könyv mondanivalóját, de nem akarom kipróbálni...

10.  Mit gondolsz a mai fiatalok olvasási szokásairól?

Nem sokat. Én nem ítélkezek senki felett, amúgy meg én már annak örülök, ha van valakinek olvasási szokása. :)

11.  Mi alapján választod ki a következő olvasmányodat?

Hangulatfüggő. Hogy most éppen romantikára vágyom, vagy kalandra, vagy mélyenszántó gondolatokra. Néha befolyásol más véleménye is, ha valaki a fülembe ordítozva áradozik egy könyvről és pisztolyt szorít a fejemhez, hogy olvassam el, akkor nagy néha ráveszem magam, bízva a másik jó ízlésében, hogy elolvassam az ajánlott könyvet.

Mivel már volt rólam tizenegy dolog, és nem szeretek magamról beszélni, ezért ezt kihagyom. 
Na jó.. igazából szeretek magamról beszélni, főleg úgy, ha nem látom a másik ásítozásait, úgyhogy HÁ!

1. Csak és kizárólag élő vízben szeretek úszni.
2. Van két cicám: Uborka és Samu 
3. Samu cicámat (miután rájöttünk, hogy mégsem lány cica) Csavardi Samuról neveztük el.
4. Szeretnék valami szép helyen élni, mint pl. Írország, Skócia.
5. Nem szeretem a szénsavas üdítőket
6. Nem szeretek félbehagyni könyveket, csak nagyon indokolt esetben teszem ezt
7. Iszonyatosan pici a lábam, alig lehet rá találni cipőt, ezért nem szoktam sport- és tornacsukán kívül nagyon mást hordani
8. Nem szeretem a nagy tömeget
9. Nagyon befolyásolható vagyok
10. Most éppen össze kellene pakolnom a ruháimat a nyaralásra, de lusta vagyok hozzá
11. Nem tudok kitalálni még egy dolgot magamról.

Gloriett a lámpás Grey-nek

A változatlanság kedvéért ez a bejegyzés hasonló az előbbihez, mivel újabb dolgokat találtam, csak most könyveket. (Igazából nem most, hanem már jó pár hete találtam őket, sőt lehet, hogy hónapokkal ezelőtt, de most érett meg az idő, hogy beszámoljak erről, de hogy aktuális legyek, ezért úgy mondom el, mintha ma történt volna velem.) 

Szóval ma elmentem barátomékhoz, ahol is egy használaton kívüli fürdőszobában (ami teli van dobozokkal) ráleltem néhány olyan dobozra, amik teli vannak könyvekkel. Azonnal szóltam barátomnak, hogy szedje ki onnan azokat a bizonyos dobozokat, és jól átkutattam őket. Az anyja könyvei voltak, akivel háát nem annyira egyezik az ízlésünk, mivel ő inkább ezeket a tömény romantikus könyveket kedveli (Steel és Tsa), de néhány kemény és poros óra után ráleltem néhány gyönyörűségre, amiket egy külön kupacba szedtem. Sajnos túl nagy kupacba még így is, és hiába mondta barátom, hogy vigyem nyugodtan, viszont a lelkiismeretem nem engedte volna, így három könyvre redukáltam a kupacomat.

Agatha Christie: Gloriett a hullának

A fülszövegből ítélve a drága Poirot-mat egy olyan kerti partira hívják, ahol egy gyilkos keresős játékot is szerveznek, és nagyon alapos gyanúm van arra, hogy igazi gyilkosság is fog történni. Nagyban befolyásolt ebben a meggyőződésemben a fülszövege is:

"Sir George és Lady Stubbs kerti partit adnak, amelyen Ariadne Olivert, a híres krimiírót kérik fel, hogy szervezze meg a fő szenzációt, vagyis egy gyilkosvadászat nevű társasjátékot a vendégek számára. Ő szokásos vehemenciájával hozzá is lát az aprólékos előkészítéshez. Aki benevez, annak meg kell találnia az áldozatot, és ki kell nyomoznia a halálának körülményeit. A színhelyet előkészítik a megjátszott gyilkossághoz…
De Ariadne bizonytalan, érzi, hogy valami nincs rendben. Ezért telefonál régi barátjának, Hercule Poirotnak, aki gálánsan a segítségére siet.
A játék elkezdődik, de az áldozat nem csak játssza a halottat. Számára a vadászat véget ér. Nem úgy Hercule Poirot számára, akinek most kezdődik csak igazán…"

Egyébként meg szeretem a Poirot AC regényeket, szóval annyira nem nyúlhattam mellé...

Kertész Erzsébet: A lámpás hölgy

Itt csak a címe fogott meg, azonnal Florence Nightingale-re asszociáltam, mert ugye ő volt az, aki egy lámpával a kezében segített a sebesülteken, na meg őt nevezték "A lámpás hölgynek"... És most kiderült, hogy tényleg róla szól a történet! Lottóznom kéne...

 "A kiemelkedő nőalakok többre, jobbra és szebbre törekvésük útjában majd mindig kettős falba ütköznek. Az egyik, a társadalmi viszonyok, a kényelmesség és a megszokás fala ott mered minden úttörő előtt, akár férfi, akár nő. A nő azonban, mielőtt eddig a falig eljuthatna, már átverekedte magát egy belső, szűkebb akadályon: a kicsinyes család és a szűk környezet ellenállásán. Így kellett Florence Nightingale-nek, a szép és gazdag, társaságában körülrajongott angol leánynak megküzdenie jómódú családja előítéleteivel, hogy eljusson korán felismert hivatásához: a szenvedő, beteg emberek gondozásához. A krími háború vérözöne kellett hozzá, hogy nemzete és a világ rádöbbenjen: az ápolónő munkája képzést, szakismeretet követel és tiszteletet érdemel. Florence ezért áldozta hosszú, magányos, munkás életét." 

Meg úgyis ápolónak tanulok, szóval illene elolvasnom, ha már így hozta a Sors. 

Anna Brontë: Agnes Grey

És ezennel beszereztem az összes olyan Brontë könyvet, amit el szeretnék olvasni, már csak a lendület kell, hogy bele is vágjak.

"„Grey kisasszony különös teremtés; sohasem hízeleg, sohasem dicsér nagyon; de ha kedvezően szól róluk vagy bármilyen tulajdonságukról, akkor biztosak lehetnek benne, hogy helyeslése őszinte. Többnyire nagyon engedékeny, csöndes és békés természet, de bizonyos dolgok kihozzák a sodrából: ők persze ezzel sem igen törődnek, de jobb nem felingerelni; ha ugyanis jókedvű, akkor szívesen beszélget velük, kedvesen, és néha, a maga módján, szórakoztatóan is viselkedik… Minden témáról megvan a véleménye, és ehhez szilárdan ragaszkodik – véleménye gyakran nagyon unalmas; ugyanis mindig azon jár az esze, hogy mi a jó és mi a rossz; furcsa tisztelettel viseltetik a vallási dolgok iránt, és érthetetlen módon kedveli a jó embereket” – így vélekednek Agnes Greyről, a fiatal nevelőnőjükről, az elkényeztetett úrfiak és kisasszonyok."

 

Elveszett lottószelvény

A minap voltunk a féléves shoppingolásom egyikén, amikor is gondoltunk egyet és beültünk az egyik sütizőhelyre egy pohár frissen facsart narancsléért és még valamit sárga sütiért, aminek a nevét nem tudom, de furcsa kinézete ellenére egész ízletes volt. Egyébként mostanában gondolkozok azon, hogy csinálok valamilyen sütit, mert olyan édesszájú hangulatban vagyok, és már kezd elfogyni a túrórudi a hűtőből... Csak ugye ebben a melegben a fenének van kedve begyújtani a sütőt és megsülni! Igazán jöhetne valami lehűléses dolog egy kis esővel.
De visszakanyarodva a tényleg rövid történetemhez, (mert most nem a melegről akarok nyavalyogni bármennyire is szeretnék) szóval leültünk és az asztalon észrevettem egy papírdarabot. Mivel kíváncsiságom határtalan, ezért vettem a bátorságot és belekukkantottam és eszméletlen nagy intelligenciámnak köszönhetően rájöttem, hogy ez egy lottószelvény, bár ehhez a felismeréshez nagyban hozzájárult, hogy rá is van írva:

Lottó 5/90 Normál

1 HETES

Én még életemben nem lottóztam, szóval gondoltam ez egy Égi Jel, hogy ideje lenne venni pár szelvényt, hogy legyen sanszom nyerni. A mai napig komolyan gondolkoztam ezen, de megnéztem az e heti nyerőszámokat, és sajnos nem nyertem a talált lottószelvényemmel... 

Szóval, ha valakinek hiányzik a lottószelvénye, akkor szívesen visszajuttatom az eredeti gazdájának.

Vagy megtartom és kiakasztom a többi talált tárgyaim közé, a fél pár pillangós fülbevaló és a "Kerüld a másnaposságot, maradj részeg" szintén talált kitűzőm közé. Azt hiszem abba kéne hagynom a talált tárgyak gyűjtését, amíg van szabad hely a szobámban...

About me...

Ahogy látom a blogokon végigsöpört a kérdezősös díj járvány, de olyan gyorsan, hogy mire észrevettem, hogy én is megkaptam, addigra már mindenki túlesett rajta és immunis lett rá. Szóval megkésve bár, de törve nem én is beszállok Diamant jóvoltából, akinek még egyszer köszönöm, hogy beválasztott a tizenegyek közé!
Mivel előbb elmondott okból kifolyólag már -ahogy tudom- mindenki megkapta a díjat, így én patt helyzetben vagyok, és nem tudom tovább adományozni. Önző módon megtartom magamnak.
Egyébként próbáltam kideríteni, hogy honnan/kitől ered ez a díj, de a hetedik embernél elakadtam, mert ő elfelejtette belinkelni adományozóját, így örök homály fogja fedni a kitaláló személyét... Viszont mindenféle blogon keresztülmentem: könyves, divatos, személyes, utazásos. Szóval tök jó, hogy ennyire megmozgatja ez az összes bloggert, és a kérdések evolúcióját is nagyon érdekes volt végigolvasgatni.
Visszatérve a díjra, itt vannak a szabályok:

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról
2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell
3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek
4. 11 embert meg kell jelölni és linkelni
5. Nincs visszaadás/visszajelölés

Borzasztó lázadónak érzem magam, hogy én csak 40%-át tartom be a szabályzatnak, lehet hogy megyek és be is török pár ablakot, utána meg sörös dobozokat dobálok a folyóba. De előtte, itt vannak a kérdéseim is:

1.) Ha egy könyvet vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre, melyik lenne az?  
Attól függ meddig maradok a szigeten. Igazából szerintem, nagy valószínűséggel, minden bizonnyal, kétség kívül, talán a Sherlock Holmes összest, de akkor már angolul, hogy tanuljak is valamit. Mondjuk mivel szótárat nem vihetek, ezért nem sok értelme van ennek, de jól hangzik. Akkor inkább legyen Szabó Magda Abigélje (és neeem, nem a szörnyű méretű egóm miatt... merthogy Abigail - Abigél. Ha. ha... ha...) Egyébként ez a legnehezebb kérdés, bár lehet, hogy csak én veszek mindent ennyire komolyan. Nem hiszem, hogy bárki is gondolkozott volna ezen tíz percnél többet.

2.) Melyik volt az első könyv, amit szerettél?

Erre viszont tisztán emlékszem: A két Lotti. Röviden és tömören a történet: Kötelező olvasmány volt (a legelső a sok közül), és hisztiztem, hogy nem akarom elolvasni, mert ronda volt a borítója (azért a kicsiknek fontos kinézet, csakhogy mentsem magam) és miután anya megunta, hogy a felolvasására nem figyelek oda, torkom szakadtából elkezdtem felolvasni felordítani a könyvet, majd berekedtem és ahogy elkezdtem figyelni a történetre, egyre halkultam is, majd magamban olvastam tovább, mert annyira megtetszett. Így végül anya is boldog volt, mert végre befogtam, a szomszédok is, mert végre befogtam, nővérem is, mert végre befogtam, szóval csak jót tettem az emberiségnek azzal, hogy megszerettem az olvasást.
És a tömeg ódákat zeng azóta is Erich Kastner-ről, hogy megírta A két Lottit.

3.) Ha nem tetszett egy regény, el szoktad cserélni?

Perszehogy! Mármint, ha van olyan valaki a közelembe, akinek tetszene. Meg ha van mire. Meg ha nem ajándék volt. Meg ha van pénzem postaköltségre. Sok kritériumnak kell megfelelnie annak a rossz könyvnek is...

4.) Hogy állsz a kölcsönadással? Vannak rossz tapasztalataid? 

Hadilábon. Ugyanis, ha egy nagyon jó könyvet olvasok, akkor azt szeretem megosztani a barátaimmal, és szívesen kölcsönadom. De az viszont iszonyatosan idegesít, ha egy meghatározott időn belül nem kapom vissza (mármint csak akkor, ha addig bele se olvasott), és én akkor szoktam szépen visszakérni, ha fél év után se látom a próbálkozás halvány szikráját se. Szóval ez tud nagyon idegesíteni, szerencsére eddig minden könyvemet visszakaptam, szóval nem tudom miért vagyok ennyire idegeskedő ezzel kapcsolatban.
Egyedül két embernek adom kölcsön teljes nyugalommal a könyveimet: egyik a nővérem, Heloise, a másik a legkedvesebb barátnőm.

5.) Olvasol még meséket?

Nem, de nézni nézek. Vagyis az sem igaz, hogy nem szoktam olvasni, ritkán még a kezembe veszek egy-egy mesekönyvet. A legutóbbi fél éve volt, szóval tényleg ritkán. :-) De tervezem újraolvasni Lázár Ervin néhány meséjét, és végre kiolvasni Andersen nagy mesekönyvét.

6.) Szoktál külföldi blogokat is követni?

Nem, még nem találtam olyat, ami megfogott volna. Mondjuk úgy elég nehéz, ha nem is keres az ember, de én szeretem a kihívásokat.


7.) Legviccesebb keresési kulcsszó, amivel a blogodra találtak?

Nekem még nincsenek vicces keresési kulcsszavaim, csak a szokásos laposak... mondjuk nem keseredek el, mert még van időm, hogy rám keressenek valami igazán nem hétköznapival, mint a tehénszövés, meg ilyenek.

8.) Ha most bárhol lehetnél, akkor... ?

Skóciában lennék. Vagy Londonban nézném az Olimpiát. Vagy Írországban keresném a tündéreket.
Még nem döntöttem el, de ezek a dobogós helyezettek. Svájcnak meg Grönlandnak a reményfutam jutott.

9.) Olvasol idegen nyelvű könyveket is?

I'm trying. Egyedüli gondom vele, hogy lassan haladok, de nem a valós olvasással, inkább csak sokáig tart rávennem magam, hogy elővegyem és olvassam. A lustaság az én legnagyobb hibám...

10.) Melyik volt az a könyv, aminek a megjelenését legjobban vártad?

Azt hiszem a Zafírkék volt az a bizonyos. Most meg a Smaragdzöld. Igazán haladhatnának vele, mert el fogom felejteni az első részt, mire kijön a harmadik...

11.) Mi lesz a következő példány, amire beruházol?

Nem tudom, ez csak úgy jönni szokott. Mármint attól függ, hogy mit látok meg először a könyvesboltban. Egyébként már régóta szeretném megvenni A Manderly-ház asszonyát, és a Sherlock Holmes összeset. Bár most hogy így jobban belegondolok egy Wodehouse-t is szívesen elolvasnék.

11 dolog, amit be kell valljak, avagy random mondatok egymás után:

1. Alkoholos italok közül a sört, azok közül is a Sopronit szeretem a legjobban
2. Utálom a nyarat, mert ilyenkor meleg van
3. Sokszor a fantázia világomban élek, és nehéz onnan kirángatni
4. Szeretek mosogatni, felmosni, ezek megnyugtatnak, de ha azt mondják, hogy mosogassak el, akkor csakazértse csinálom 
5. Alapvetően konfliktuskerülő vagyok
6. Imádom a tejfölt, bármin és bármikor és bármennyit
7. Nagy álmom, hogy egyszer a Panel Birodalomból kilépve kertes házban lakjak, ahol tudok kint olvasni, kertészkedni és kutyákat (nyuszikat, lovakat, kecskéket, macskákat) tartani
8. Nem szeretek ruhákat vásárolni, általában félévente-évente egyszer ráveszem magam, akkor elköltök jó sokat, és többé a ruhabolt felé sem nézek
9. Vegetáriánus voltam fél évig, utána jött a karácsony és nem tudtam ellenállni...
10. Aggódó típus vagyok, az a fajta, aki minden helyzetben azonnal a legrosszabbra gondol és utána semmivel sem lehet megnyugtatni
11. Akaratlanul is gyűjtök mindenfélét, eléggé sok holmit összegyűjtöttem már, mostanában próbálok megszabadulni tőlük