A lustaság fél egészség...

I'm not lazy.
I'm highly motivated to do nothing.

  Ebből kiindulva nekem már csak az egészségem másik feléért kell aggódnom, mert ez a meleg, annyira, de annyira lelassított, hogy a Windows 98 hozzám képest fénysebességűnek tűnik. Ugyanis a tervem az volt - még jó két héttel ezelőtt -, hogy szépen írok egy értelmes bejegyzést az Elfújta a szél-ről, de próbálkozásaim rendszerint kudarcba fulladtak. Nem tudom, hogy ez a meleg okozta zombi-hatásnak köszönhető, vagy ennyire nem lennék kitartó, hogy már három bejegyzésnél le is állok, vagy esetleg (és én inkább erre gyanakszok) annyira jó könyv, hogy nem tudok mást mondani róla, csak hogy HURRRAY!!! 
Egyszerűen nem tudok egy fél mondatot se összehozni róla, csak címszavak vannak, amiket kedves, kedvtelen olvasókkal meg is fogok osztani (nem tudsz megállítani!! *gonosz kacaj* )
Szerintem így sokkal jobban jár mindenki, mintha összehoztam volna egy öt oldalas nyáltól csepegő, Rhettet istenítő postot.
Így csak egy oldalas lesz...


-piha! férfiak..
-jó pár felháborodott e-mailt kapna, amiért így állatja be a négereket
-Hmm.. Rhett... vajon mi lesz a vége... sejtem..
-Vagy mégsem?
-idegesítő libák és nyámnyila trottyok vesznek körül minket, Scarlett..
-ohh, Rhett...
-csak Rhettnek van humorérzéke ebben a könyvben??
-hol van már Rhett?
-hmmm, Rhett...
-Rhett Butler-né.. egész jól hangzik..
-Mrs. Abigail Butler... Mrs. Abigail Philip-Butler... hmmm.. Lady Butler

ééééés inkább itt abba is hagyom...

Csak hogy néhány értelmes mondatot is összedobjak összegzésként szeretném elmondani, hogy én teljesen azt hittem, hogy ez egy romantikus regény lesz, bár tényleg volt benne romantika, de mégsem az a tömény mennyiség, amire számítottam. Én inkább egy (elején) háborús- (legvégén) romantikus regénynek mondanám, ami Scarlett belső vívódásairól szól, hogy hogyan adja el a lelkét az ördögnek a túlélésért (persze nem szó szerint...).

"- Az volt az érzésem, hogy egy teherrel súlyosan megrakott hajót kormányzok a viharban. Annyi nehézségem volt, hogy ár irányában tartsam, hogy nem törődhettem olyasmivel, ami nem sokat számít, azokkal a dolgokkal, amelyektől könnyen megválok, és nem is hiányzanak, mint például a jó modor, az illedelmes viselkedés és ilyesmi. Túlságosan féltem attól, hogy a hajóm elsüllyed, és kidobtam belőle mindent, ami kevéssé fontosnak látszott.
– A büszkeséget és tisztességet, az igazságot, a jellemességet és a kedvességet – sorolta Rhett az ujjain számolva. – Igaza van, Scarlett. Mindez nem fontos, ha a hajó süllyed. De nézzen körül a barátai körében. Vagy révbe viszik a hajójukat érintetlen rakománnyal, vagy nem bánják, ha a hajó velük együtt, lengő zászlókkal elsüllyed.
– Valamennyien bolondok – mondta az asszony kurtán. – Mindennek megvan a maga ideje. Lehet, hogy most rosszat gondol rólam, Rhett, de nem leszek mindig ilyen. Ha sok pénzem lesz…
- Maga akkor sem lesz más, Scarlett. Hogy a viharban el ne süllyedjen a hajója, kidobat minden fölöslegesnek vélt terhet: büszkeséget, önbecsülést, igazmondást, úri előzékenységet, jószívűséget… Most aztán nehéz lesz újra kihalászni, s azonkívül bizonyosan szétázott és használhatatlan lett már minden."

Tényleg egyre jobban elhagyja azokat a tulajdonságokat, amikre megtanított minket a társadalom, csak azért, hogy túlélje az egészet és győztesen kerüljön ki belőle. Sokan azt gondolhatják, hogy negatív szereplő éppen ezért, mert másokat tapos el, hogy neki és az övéinek jobb legyen. Szerintem nem ettől lesz negatív.
Ettől lesz életszerű.

Mert ezek a tulajdonságok mindenkiben megvannak, mindenki képes ilyenfajta önzésre, csak szeretjük magunkat jobbnak beállítani. Éppen ezért nem találkozunk sok ilyen őszinte gondolkozású főhőssel, aki nem azt testesíti meg, amik szeretnénk lenni, hanem, akik valójában is vagyunk. Mert szerintem olvasás közben mindenki egy iciri-picirit magára ismert, még ha nem is akarjuk bevallani magunknak, mert általában, ha ilyen önző gondolatok jutnak az eszünkbe, azt azonnal próbáljuk elnyomni és elfelejteni minél hamarabb.
Szóval igen, kinyilvánítottam véleményemet és ezzel egy picit magamat is elárultam, hogy Scarlett legtöbbször szimpatikus volt nekem, mert legalább a gondolataiban nem álszenteskedett, hanem felfedte a hibáit és nem titkolta előlem, így nem egy ideált szerettem meg, hanem az igazi Scarlett O'Harát, amilyen csak egy igazi ember lehet.
A másik ilyen őszinte karakter Rhett Butler volt. Sokkal őszintébb volt Scarlettnél is, mert amíg Scarlett másoknak jópofizott és nem mutatta ki a valódi érzéseit (elején), Rhett akkor is nyíltan kimondta, amit gondolt.

Egészen addig tartott a Scarlett iránti szimpátiám, amíg (és ez a bekezdés spoileres lesz) össze nem házasodott Rhettel. Utána borzasztóan gyűlöltem, mert nem ismerte fel, hogy mit is akar valójában és így Rhett-et is boldogtalanná tette. Itt volt az a pont, amikor Scarlett nem volt őszinte magához, mert nem mert belegondolni, hogyha ő nem szereti Ashley-t, akkor az egész szenvedés hiába volt. Mindig csak halogatta, hogy majd holnap gondolok rá, és a végén már késő lett.

Most tudnék még vagy 2 oldalt teleírni az ezzel kapcsolatos érzéseimmel, de nem teszem, mert ez még mindig nagyon fájó pont (*hüpp*). De most tényleg! Ez egy lelki törés nálam, hogy ennyire megszerettem két szereplőt és soha nem fogom megtudni, hogy mi is lett a vége!!! MIÉRT?! MARGARET MITCHELL, MIÉRT KELLETT EZT TENNED VELEM?? Ez egyszerűen ember kínzás...

Rihanna reakciója, miután elolvasta az Elfújta a szél végét...

Tényleg érdekelne, hogy valakinek tetszik-e ez a függővég?

Én úgy vagyok vele, hogy bizonyos szempontból jó, hogy nem tette tönkre mindkét szereplő imidzsét egy nyálas összeborulással, általában a könyvek 70%-ában pont ezt mézes-mázos véget kifogásolom, mert teljesen ellentmond a szereplők személyiségének, és hiába lenne jó könyv, miután az utolsó oldalt elolvasom, próbálom minél hamarabb elfelejteni a már betegesen boldog véget.
Ámazonbandeviszont a függővég a világ legidegesítőbb dolga... Gondolj bele.. általában azért olvas el az ember egy könyvet, hogy megtudja, hogy mi lesz a vége. És a függővég pont az olvasás céljától foszt meg. Csak szenvedsz tőle, főleg ha egy alapból jó könyvről van szó.
Ez olyan, mintha Sherlock Holmes nyomozna egy halál érdekes bűntény után, és amikor az lenne, hogy látjuk már hátulról az elkövetőt, akkor nemhogy megfordulna, hogy megmutassa magát, inkább a kis rohadék bemutat és megjelenik a THE END.
Éééés én ilyenkor valamit annyira a földhöz vágnék...Ott marad az ember a tengernyi kérdésével és csak a saját fantáziájára bízhatja a megfelelő befejezést...

Szóval az örök élet titka az, hogy....

THE END