10 nap alatt Toscana körül Willy Foggal, Poirot-val és Psmith-szel

Így utaztunk, csak picivel kevesebb afrikaival

Szóval én is voltam nyaralni, pont ott, ahol Heloise.
Minő véletlen!-gondolhatják egyesek. Hát én nem hiszek a véletlenekben, talán azért, mert együtt mentünk nyaralni. Vittük a kocsisokat is (AKA 'zurainkat) és elindultunk egy szép, napsütötte szombat délelőttön. Az utazás bonyodalmaival nem untatnék senkit, hogy milyen kényelmetlen volt a hátsó ülésen nekünk lányoknak, hogy közöttünk volt két hűtőtáska, ölünkben egy csomó cucc, hátunk mögött hátizsákok.. meg azzal sem, hogy milyen pihentető volt így aludni, és micsoda lelki nyugalmat éreztünk, mikor halált megvető bátorsággal (és sebességgel) éjszakai szerpentin körútra indultunk a két kialvatlan kocsissal.
Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Hisz' felért ez az utazás egy tucat Coelho könyvvel: többször is megértettem az élet értelmét, két világmegváltó gondolat között megfogadtam, hogy változtatok az életemen és annyit, de annyit imádkoztam, hogy ennél közelebb már nem is lehettem volna Istenhez.

Egyébként röviden a nyaralás: minden tutti frutti és fantastico volt, rengeteg kép készült a szépséges toszkán tájról, na meg rólam, és amint kedves utazótársnőmtől megkapom a gyönyörűséges és profi fotókat néhányat fel is töltök, akár akarja valaki, akár nem. Ez nem kívánságműsor, kérem szépen!
A nyaralás alatt viszont kiolvastam három könyvet is, most lehet gondolkozni, hogy az unalmas társaság avagy a sok autóút miatt volt, de mivel utazótársaim 70% ezt olvassa, ezért eloszlatok minden kétséget és beismerem, hogy csakis kizárólag a sok kocsikázás miatt volt! Ezt akár írásba is adom, sőt már adtam is.
Esküszöm, hogy az igazat és csakis az igazat mondtam, bíró úr!

Visszatérve: könyvek.
Elvittem magammal Verne Gyula: Nyolcvan nap alatt a Föld körül c. művét, Merle: Mesterségem a halál, Agatha Christie: Gloriett a hullának és Dumas: Monte Cristo grófját.
A Merle-t még a hévízi nyaraláskor kaptam, mert nem volt mit olvasnom és szépen tudok nézni, de még azóta se fejeztem be. Már a második vh-nál tartok, érzem, hogy mindjárt kitör, de nincs háborús-németes kedvem, ezért ezt elő se vettem, csak megutaztattam.
Dumas könyvét elkezdtem hazafelé úton, már az első fejezetnél járok, de ennyi és nem tovább... Talán az egyetem izgalmai hatására tovább fogom folytatni. De a másik két könyvet becsülettel kiolvastam! (Plusz egy Heloise-től kölcsönkértet)

Verne Gyula neve szerintem senkinek sem újdonság, nálunk is van egy egész polcra való a könyveiből, mégis eddig nem tudtam rávenni magam, hogy egyet is levegyek, de most a 10 napos utazás hatására arra gondoltam, hogy bővítsük ezt a 10 napot 80 napra, hisz' csak egyszer élünk, vagy mi! Kiskoromban egyébként nagy kedvenc volt Willy Fog-os rajzfilm, bár sosem értettem, miért állatok a szereplők...
(Apró megjegyzés: most meghallgattam a magyar zenéjét, és ... leírhatatlan élmény)

Már az első oldalakon meglepődtem, hogy nem a megszokott szereplőgárdával van dolgom, a neveket illetően, hanem Phileas Foggal és bandájával. Meg lett változtatva egyébként Willy (vagy Philly?) Fog személyisége is, egy teljességgel angol úriembert kaptunk, akit semmi, ismétlem: SEMMI sem tud kizökkenteni a halálos nyugalmából, ami már-már egy túlnyugtatózott lajháréval vetekszik, ami - mint tudjuk - alapból sem egy ideges állat. Néha felmerült a kérdés bennem, hogy ő vagy egy cyborg, akinek nincsenek érzései, vagy maga Chuck Norris. Ez egy örök kérdés marad, ám ahogy bevert egyet a detektívnek, a Chuck Norris-szal való hasonlóságok csökkentek, hiszen mégsem egy pörgőrúgás volt!
Egyébként végre egy jó könyvet olvastam! Már olyan régen volt, hogy tényleg élvezettel olvastam volna, de ezután megjött a kedvem a többi könyvhöz is. Hiába tudtam, hogy mi a vége (mert ugye a fülszövege a könyvnek iciri-picirit spoileres... na jó, igazából az a rövidített változata a könyvnek.), akkor is izgultam, hogy most akkor sikerül-e elérniük ezt a hajót, mikor veszi észre, hogy még nem futott ki az időből, vajon sikerül-e most elfogni őket.
Kicsi hasonlóságot fedeztem fel a könyv és A nevem Earl sorozat közt (fúúú, biztos a sorozatból készült a 132 évvel ezelőtti könyv). Kis hasonlóság, de mintha Phileas Fognak a karma miatt sikerült volna minden ilyen szerencsésen (vagy szerencsétlenül, hiszen nem akarom lelőni a poént). Ez a jó tett helyébe jót várj dolog, minden egyes probléma végén megjelenik: Phil, drágám eldönti, hogy azt a plusz valahány órát, amit sikerült megszereznie arra fordítja, hogy megmentsen egy máglyahalálra ítélt csajt, és már úgy volt, hogy lekésik a következő csatlakozást, de kiderül, hogy valami véletlennek köszönhetően még nem indult el a hajó. Kérdem én: mi ez, ha nem karma?

És ez mindig így van, valami önzetlen cselekedetet végrehajt, amire minden normális ember azt mondaná, hogy bocsi, de sietek. (Na azért valljuk be, ilyen nagy pénzösszegnél szinte senki sem állna meg jópofizni.)
De éppen ebben rejlik Phil, drágám varázsereje: a távolságtartó, érzelemmentes külső mögött egy igazán önzetlen és jó ember lakozik, ami miatt a legtöbb embertársam felnéz rá (vagy szerelmet vall a könyvnek -khm-).
De sajnos ennek a könyvnek is vége lett, így jött a következő:

Agatha Christietől legjobban a Poirot-s részeket kedvelem, mert a kis belga mindig meg tud nevettetni, bár nem hiszem, hogy szándékosan, de én jókat mulatok a fontoskodásán. Egyedüli gondom A. Christie könyveivel, hogy annyira, de annyira bonyolult a megoldás, hogy annak hallatán a fejemet fogva felsikítok. Nem nagyon ismeri az Ockham borotvája elvet, mert ilyen bonyolult gyilkosságokat és cselszövéseket még a legelvetemültebb brazil szappanopera író sem tudna kitalálni. Örülök, ha meg tudom tippelni a gyilkost, mert az igazi okot nem hiszem, hogy valaha is ki tudom találni... Kicsit olyan az összes A.C. regény, mint a benne néha felbukkanó Mrs. Ariadne Oliver regényei, túl van bonyolítva és az istenért se tudnám kitalálni az összefüggéseket.. de legalább ott van Poirot.

Ilyen kackiás bajusszal kiválóan lehet gonosz nevetést hallatni

A harmadik elolvasott könyvem azalatt a röpke 10 napos nyaralás alatt a méltán világhírűvé lett Forduljon Psmithhez!, kedvenc Bertie-m írójától Sir Pelham Grenville Wodehouse-tól. És most következzék egy mondat, ami mindent elárul a véleményemről: És én még azt hittem, hogy a Jeeves-es könyvek viccesek! 
Psimth karaktere kiváló: a mindig derűs nyugalmat árasztó szikla, akit semmilyen esemény sem tud annyira összezavarni, hogy ne tudjon mondani valami olyat, amitől hangosan nevetni kezdesz. Ez az a könyv, amiről ódákat lehet zengeni, amiből egy mondatot sem tudok kiválasztani, hogy bizonyítsam az állításomat, mert mind olyan jó, hogy az egész könyvet ide kiírnám. Ez az a könyv, amit feltétlenül meg kell szereznem! 
Viszont azt, hogy új kedvenc könyvet avattam-e arra nehéz válaszolni, mert Wodehouse-okhoz hangulat kell, lehet, ha újraolvasom már nem lesz annyira vicces.. (Na jó, de!) 
Kedvenc szereplőm egyértelműen és tagadhatatlanul Psmith, mert egyedi, vicces, jószívű, kitartó, jóízlésű, bár a monokli nem kéne, a fejemben öregíti. Olyan, mintha Bertie-t és Jeeves-et összegyúrták volna, csak a legjobb tulajdonságukat felhasználva.
Az alaptörténetet lehet klisésnek nevezni, hiszen a már jól ismert félreértésekből lesznek a bonyodalmak és poénok sztori lesz kibontakozóban, de a kivitelezés az már eredeti Wodehouse. Kedvenc főszereplőnk tisztában van a félreértéssel, és még csak nem is igyekszik felvilágosítani a másikat, hanem magában jókat mulatva kuszálja össze a szálakat, a más által rá osztott szerepét remekül alakítja, és viccesebbnél viccesebb kifigurázásokat olvashatunk. (Annyit használom a 'vicces' szót, hogy kezdek félni, hogy elkopik.) 
Ezután a fenomenális könyvélményem után folytatnom kell a Nyári zivatar-ral, ahol remélhetőleg újra feltűnik Psmith és tsa. (Bár a fülszövegét olvasva félő, hogy pont Psmith fog hiányozni innen...)

Ezek eléggé apró kis könyvbeszámolók lettek, ám még ruhákat kell mosnom, hogy holnap fel tudjak valamit venni, macskákat kell szutyongatnom, mert jó pár napos elmaradásom van, és pihennem is kell, mert ha behunyom a szemem még mindig érzem a kocsi zötykölődését.

Búcsúzóul, ne feledje senki se: a pé néma!!