Ugyanis az enyémnek a fülbedugó része túl nagy az én félelmetesen kicsi füleimnek, és ezen okból kifolyólag nem tudok rendesen zenét hallgatni a buszon hazafelé jövet, ugyanis folyton-folyvást vissza kell dugdosnom a kilazult szerkezetet. Ilyenkor hiányzik igazán a fejhallgató korszak!

Hogy miért?
Passz, ez egy ilyen Abbie-s dolog (ohh, imádok a saját netes nevemnek becenevet adni...
Háromszoros hurrá a problémamegoldó képességemnek!
Ezen sorok alapján kitalálható, hogy valami bántja piciny, érzékeny lelkemet és még a zene sem tudja enyhíteni a rám nehezedő nyomást.
Egyébként ezen válságos helyzetemben a gyógyírt két muzsika jelentené, megkérem senki se próbálja értelmezni, hogy miért pont ezek a "szomorú dalaim", mert semmi, ismétlem: SEMMI szomorú nincs bennük, sőt! De én ha ezeket meghallom könnyező bambi szemekkel az égre tekintve keresem a megoldást, miközben halkan dúdolgatom, és a refrénnél tátogva-ordítva (??) éneklem.
But if you want to live in New York City, honey, you know I will"
Neee... ne is keresse senki az összefüggést a depis hangulat és a dalszöveg között.. MERT NINCS!(na jó, van, de senkinek a türelmét nem teszem próbára a magyarázattal)
A sweet escape, take me away
Take me away to better days
Take me away, a hiding place"
Most komolyan ez egy igazi életigenlő szám, tele életerővel és kitartással, nálam mégis az ellenkezőjét váltja ki..
Mondjuk nem aggódom, mert a szomorú számokon meg nevetni szoktam. De a következő szomorú szám hullámomig jó lenne egy rendes fülhallgató.
Szióó! :)
VálaszTörlésÉn mind a két számot szerettem, az utóbbi az előbb hangzott el nálam is a többivel az albumról. :D
És erősen támogatnám a fejhallgatós korszakot. :D Szólj ha esetleg ez érdekében egy megmozdulást szerveznél. ;) :D Ketten már tuti lennénk. :P
Baree voltam! ^^