2013. május 28., kedd

Kuszaság

Legelőször szeretném bejelenteni, hogy a mostani félévi vizsgaidőszakomat is sikeresen zártam. Nem, köszönöm, nem kell tapsolni. De virágokat és ajándékot szívesen fogadok.
Hogy ez miért érdekes közlemény? Bevallom, magamon és néhány érintetten kívül, akiket a telefonhívásaimmal zaklattam és figyelemelterelést kértem tőlük, ez a tény (és a mögötte rejlő teljesítmény, ami tényleg dicséretre méltó) teljesen közömbös mindenki számára. De mivel a Főnökkel kötöttem egy alkut, miszerint ha sikerül az utolsó vizsgám nem fogom elhanyagolni a blogot, naponta megyek futni és biciklizni, elkezdek tanulni az államvizsgára és soha többet nem halasztom az utolsó két napra a tételek kidolgozását és megtanulását. Mivel nem akarom teljesen átverni a Főnököt, hiszen az ő részét maradéktalanul teljesítette, de ismerem magam annyira, hogy tudjam nem vagyok sportos ember, és semmi sem tud rávenni, hogy ne az utolsó pillanatra halasszam a dolgaimat, így legalább a blogos dolgot megcsinálom. Leginkább azért, mert félek a bosszútól.
Mivel a szoros vizsgabeosztásom miatt nem jutott időm olvasásra, ezért most fogok keresni valami olyan könyvet, amit szívesen olvasnék. Sajnálatos módon a tegnapi túlzott örömködés után még mindig fáj a fejem, ezért még nem jutottam dűlőre, hogy kb. milyen műfajban lelném az örömömet jelen pillanatban.
Mondjuk ez a fejfájásos dolog nem teljesen igaz, mert szombat délelőtt óta fáj, pontosan azóta, hogy elolvastam a neurológia tételeim közül a fejfájás címűt. Kicsit ironikus.. Azóta folyamatos fáj és nem tudom
Voldemort must be close.
eldönteni, hogy migrénes, Cluster típusú avagy tenziós. Mert folyamatosan változik, szombaton migrénes volt, vasárnap Cluster, a hétfőt szolidalitásból kihagyta, hiszen akkor vizsgáztam, bár a krónikus paroxizmális hemicrániához tartozó orrdugulás és -folyás jelentkezett, ma meg tenziós típusúm van. Ki érti ezt? Most azon gondolkozom, hogy várnom kell-e húsz napot, hogy eltűnjön a rövid távú memóriámból ez a tétel. Bár lehetséges, hogy csak lelki okai van a fejfájásnak, hiszen minden vizsgára tanulásomkor diagnosztizálok magamon ötven betegséget, épp azokat, amiket megtanultam és én nem hiszek a véletlenekben.
Nem is tudom ki mondta, hogy nincsenek véletlenek, csak fel nem ismert szükségszerűségek.
Ha ez igaz, akkor mit árul el ez rólam? És egy tízes skálán mennyire lett értelmetlen és összefüggéstelen ez a bejegyzés? És mit is akartam mondani? Inkább beveszek még egy fájdalomcsillapítót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése